„Szerbiára nehéz küzdelem vár függetlensége megőrzése érdekében” – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő, tudatta az N1.

„Amikor Koszovóról beszélünk, mi nem azzal tárgyalunk, akivel kellene, azaz nem Pristinával, hanem Koszovó nagy hatalmú védelmezőivel. Gondot jelent, ha azokkal kell tárgyalni, akik 1999-ben rombolták Szerbiát és 2008-ban független államként ismerték el Koszovót. Nagyon erős, nagy hatalmú tényezőkről van szó” – mondta Vučić Nišben, hozzátéve, hogy Szerbiának most racionálisan kell viselkednie, meg kell őriznie függetlenségét és meg kell óvnia az országot anélkül, hogy bármilyen formában veszélye sodorná.

„Békét és jövőt akarunk magunknak” – mondta a köztársasági elnök, aki azt is közölte: a nemzetközi közösség vezetőinek mindazt a szemébe mondja, amit elődei az elmúlt 25 év folyamán nem mertek tudatni velük, de mindig odafigyel Szerbia érdekeire, mert azt szeretné, ha az országnak nagyobb lenne a tekintélye.

„Azt akarom, hogy Keleten és Nyugaton egyaránt tiszteljenek bennünket. Önök ezt megérdemlik, mert olyan döntést hoztak, ami Szerbia számára lehetővé teszi a haladást” – mondta az államfő.