Szerbia bruttó hazai terméke (GDP) 4,5 százalékkal nőtt az idei első negyedévben éves összevetésben – közölte első becslésében a Szerbiai Statisztikai Hivatal hétfőn.

A tavalyi utolsó negyedévben 2,5 százalékkal, míg 2017 egészében 1,9 százalékkal bővült a szerb gazdaság.

A statisztikai hivatal arról is beszámolt hétfőn, hogy a szerb ipari termelés éves szinten 4,1 százalékkal növekedett márciusban, míg az első negyedévben 5,9 százalékos volt a növekedés az előző év ugyanezen időszakához képest.

A szerb külkereskedelmi forgalom 10,7 százalékkal nőtt 2018 első három hónapjában, míg a külkereskedelmi hiány 25,4 százalékkal bővült éves szinten. Az év első három hónapjában a külkereskedelmi forgalom összértéke 8,88 milliárd euró volt, ebből az export 3,82 milliárd eurót, az import pedig 5,06 milliárd eurót tett ki.

A nyugat-balkáni ország külkereskedelmének 64,5 százalékát az Európai Unió tagországaival bonyolította le az első negyedévben, tudatja az MTI.

A szerb kormányfő közlése szerint az államadósság március végén 24,05 milliárd euró volt, ami a GDP 59 százaléka.