Még az idén esedékes, hogy eltörlik a 65 éves kor előtt nyugdíjba vonulók számára kirótt büntetőpontokat – jelentette ki Zoran Đorđević munkaügyi miniszter.

A tárcavezető hangsúlyozta: a minisztérium, melyet ő vezet, több jogszabály megváltoztatásán is dolgozik, ezt a munkát pedig még idén befejezik.

Đorđević elmondta: ahogyan a különböző jogszabályokat, úgy az idő előtti nyugdíj büntetőpontjainak eltörlését is a Szociális-Gazdasági Tanáccsal közösen dolgozzák ki.

„Aleksandar Vučić köztársasági elnök még kormányfőként megígérte a büntetőpontok eltörlését. A gazdasági mutatók szerint az idei év sokkal jobb lesz és arra számítok, hogy a büntetőpontokat még idén sikerül eltörölni” – jelentette ki kedden Belgrádban Đorđević.

Nem kérnek az üres ígéretekből

A Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet és a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége május elseje, a munka ünnepe alkalmából tartott nagygyűlést kedden Belgrádban, Hogy felkeljenek a fizetések, de a fiatalok itt maradjanak (Da plate ustanu, a mladi ostanu) elnevezéssel. A szervezők azt üzenték a hatalomnak: nem kérnek az üres ígéretekből.