A tizenöt éves Budai Dániel életmentő szervátültetésekre vár. A fiú édesanyjával, Budai Mónikával él Szabadkán, aki tavaly néhány nap leforgása alatt veszítette el édesapját és édesanyját, azóta gyakorlatilag egyedül neveli fiát. Minimálbérből élnek, de a fizetés fele elmegy a hitel törlesztőrészletére, a másik fele pedig a számlákra, így rendkívül nehéz körülmények között élnek.

„Dániel 2003-ban született, 6-7 éves korában derült ki, hogy az egészségével nincs minden rendben, azóta Belgrádban kezelik. Korábban azt mondták, hogy amikor nagykorú lesz, akkor lehet, akkor kell megműteni, ugyanis az orvosok azon a véleményen voltak, hogy csak egy eret kell kicserélni. Mivel időközben romlott az állapota, már nem műthető, ezért van szüksége új szívre és új tüdőre” – mesélte gyermeke betegségének lényegét az édesanya, és hozzátette:

„Hosszú időbe telt, míg egyáltalán kiderült, hogy a Dániel milyen betegséggel küzd. Az egyik orvos készített egy EKG-felvételt, és akkor derült ki, hogy a szívével van baj, és ez okozza a folyamatos köhögést. Az egyik szívbillentyű nem zár, és visszanyomja a vért a tüdőbe, onnan pedig visszajut a szívbe, ez a körforgás pedig oxigénhiányt okoz. Az utóbbi időben Dániel gyorsan kifárad, leesik a vérnyomása és rosszul van” – foglalta össze Budai Mónika.

Az egyik orvos készített egy EKG-felvételt, és akkor derült ki, hogy Dánielnek a szívével van baj, ez okozza a folyamatos köhögést

A kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt és fiát az elmúlt időszakban többen is felkarolták: a Szabadkai Szülők elnevezésű civil szervezet, mely már több gyermek gyógykezeléséhez is segítséget nyújtott, most épp Dánielnek segít. A Viber üzenetküldőn pedig létrehoztak egy csoportot, melyben folyamatosan tájékozódnak, illetve tájékoztatják egymást, ez alapján pedig a csoport tagjai segítik Budaiékat. A kórház sebészeti osztályáról – ahol tavaly Mónika édesanyját kezelték – segítségként egy mobiltelefont kaptak.

A szükséges szervátültetést Bécsben vagy Londonban végzik. A Szabadkai Szülők Civil Szervezete most annak próbál utánajárni, hogy van-e lehetőség a szív- és tüdőátültetés magyarországi elvégzésére. A szabadkai fiú még nem került rá a transzplantációs várólistára sem, ugyanis még várják a belgrádi Tiršova Gyermekgyógyászati Klinikáról a külföldi gyógykezelésre vonatkozó konzíliumi jóváhagyást. Az édesanya információi szerint, amennyiben Dániel ezt a dokumentumot megkapja, és rákerül a várólistára, akkor az állam fizeti a költségeket, de csak a kis páciens költségeit, a kísérőjéét már nem. Mivel még nem választották ki a klinikát, így az édesanya nem tudta megmondani pontosan, hogy ez mennyibe is fog kerülni, de úgy értesült, hogy egy ilyen beavatkozás költségei meghaladják a 100.000 eurót is.

„Hosszú folyamat lenne a gyógyulás, az, hogy a test befogadja az idegen szervet. Ez legalább néhány hónap” – magyarázza az édesanya, hogy miért van szükség arra, hogy elkísérje fiát. Ennek költségeit viszont saját magának kell majd fedeznie.

Dániel egyébként vidám, jó kedélyű fiú, annak ellenére is, hogy idejének jelentős részét otthon, a négy fal között tölti. Hetedik osztályos tanuló, de már három éve nem járhat iskolába, azóta a tanárok mennek ki hozzá, és otthon tanul. Az általános iskola befejezése után szeretne szakács lenni, amennyiben egészségi állapota ezt megengedni. A szakiskolába való iratkozást ugyanis többek között egészségügyi feltételekhez is kötik.

„Nagyon szeretek sütni-főzni. Itthon is gyakran sütök palacsintát, krumplit vagy éppen bécsi szeletet” – dicsekedett, de édesanyja rögtön hozzátette, hogy habár fia nagyon szeret otthon szakácskodni, étvágya nem nagyon van.

Dániel csak szerény lehetőségek között szórakozhat. Szabadidejének egy részét számítógép vagy mobiltelefon előtt tölti. Van egy papagája, Mickó és egy macskája, Cicus, velük is mindennap foglalkozik. A Viber-csoportból pedig egy Bojana nevű lány szokta felkeresni, aki elvitte például a hétvégén a Szabadkán vendégszereplő cirkusz előadására, és ő szokta kivinni a kelebiai ménesbe is, ahonnan hintóval tesznek erdei sétákat. Nagyon várja a palicsi majálist, ahová szeretne kilátogatni. Idén május elsején Palicson a Szabadkai Szülők Civil Szervezet tagjai szív alakú süteményeket készítenek és árulnak majd, az ebből befolyt pénzt pedig Dániel megsegítésére fordítják.

A családnak leginkább pénzre van szüksége a drága műtéthez, de mindennemű segítséget elfogadnak: ruhát, élelmiszert, tisztálkodási és tisztítószereket, illetve bármit, amire a hétköznapi életben szükség van.

Segítsünk Dánielnek!

Pénzadományt a Szabadkai Szülők Civil Szervezet révén banki, illetve postai átutalással juttathatnak el Budai Dánielnek. A számlázási adatok:

Udruženje građana Roditelji Subotice

355-0003200614990-82

Bárki, aki úgy érzi, hogy személyesen segítene, Sándorban, a 16-os autóbusz végállomásától néhány lépésre találja meg Budaiékat. Az édesanya telefonszáma: 064/322-69-75.

Nyitóképünkön Budai Mónika, az édesanya és fia, az új szívre váró Dániel

Az írás a Családi Kör április 19-ei számában jelent meg.