A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezetének (SOS) képviselői a Mladen Šarčević oktatási miniszterrel folytatott megbeszélésen – összhangban azzal, hogy Ana Brnabić kormányfő béremelést ígért a közalkalmazottak számára – azt kérték, hogy az oktatásügyben dolgozók fizetését emeljék meg a legnagyobb mértékben.

A miniszterrel tárgyaló szakszervezet küldöttségének élén Valentina Ilić volt, aki a megbeszélésen rámutatott, hogy a tanügyi dolgozók fizetése alacsonyabb, mint a szerbiai átlagbér, a második, harmadik, vagy negyedik fokozatú szakképesítéssel rendelkező munkások pedig csak minimálbért kapnak. Ilić arra is felhívta a figyelmet, hogy a felsőoktatásban dolgozók kollektív szerződéseit a mai napig nem írták alá.

A tárgyaláson azt is szóvá tették, hogy a reprezentatív szakszervezeteket nem vonták be az iskolahálózatok tervének, sem pedig a fizetési osztályok és fizetési csoportok kidolgozásába. A miniszter azt mondta: szorgalmazni fogja, hogy a szakszervezeteket bevonják ezekbe a folyamatokba és új találkozót fog kezdeményezni, melyen részt vesz majd Bojan Tubić illetékes minisztersegéd is.