Amerikában, Kalifornia államban elvileg ötven cég tesztelheti az önvezető autókat: az autonóm járművek meglehetősen sok problémás esetet produkálnak, amelyekből kirajzolódnak a tendenciák, illetve az is, hogy mi mindent kell még javítani ahhoz, hogy az önvezető kocsik valóban biztonságosak legyenek.

A hvg.hu számol be arról, hogy valamennyi, az amerikai állami közutakon jelenlévő autonóm jármű tesztelőjének évente jelentést kell adnia a helyi felügyeleti szerveknél, jelen esetben a California Department of Motor Vehicles (DMV) szervezetnél arról, hogy milyen problémás helyzeteik adódtak. A jelenteni való esemény lényegében az a szituáció, amikor egy váratlan helyzet miatt, vissza kell vennie az irányítást az embernek a robottól. A szervezet nyolc céget emelt ki jelentésében, amelyek önvezető járműveket tesztelnek, és összegezte jellemző eseteiket.

Az esetek közül a legjellemzőbb, amikor a rendszernek problémája akad a környezete érzékelésével. Szintén jellemző, hogy jármű manőverével volt gond, valamint gyakori a szoftver-, illetve a hardware-hiba is.

Volt például eset, amikor a felügyelő sofőrnek azért kellett visszavennie a kormányt, mert az autó rosszul végezte el a manővert, vagy a közlekedési lámpák jelzéseinek értelmezésével akadt gondja a járműnek, vagy a gyalogátkelőknél nem adta meg az elsőbbséget. Előfordult, az is, hogy későn fékezett, amikor előtte hirtelen lassítottak.

Volt olyan eset is, hogy a GPS „nem tudta”, hol van a jármű. Akadt példa arra is, hogy a felfestések között ingázott az autó.

A General Motors, Cruise Automation nevű cégénél (amely az önvezető autós részleget viszi a vállalaton belül) az okozott problémát, hogy a rendszer nem mindig értelmezte a vele szemből érkező járműveket, illetve a rendszer nem kellően mérte fel például egy kereszteződéshez érkezve, hogy van-e elég helye a manőverre. Nem fékezett eléggé a stop táblához érve, illetve olyan is volt, hogy túl szélesen fordult jobbra és el is találta egy esetben az ott lévő építkezési bójákat.