Orbán Viktort, a Fidesz elnökét csütörtökön negyedszerre is Magyarország miniszterelnökévé választotta a Magyar Országgyűlés, amelyben Áder János államfő jelöltjére 134 igen, 28 nem és 0 tartózkodó szavazat érkezett. Az ellenzéki pártok közül az LMP és az MSZP nem volt bent a parlamentben, amikor Orbán Viktor kormányfővé választását megszavazták, a DK bent volt, de nem szavazta meg a miniszterelnököt.

A miniszterelnök esküt tett, majd ezt követően tartott beszédében emlékeztetett: negyedik alkalommal tette le miniszterelnöki esküjét, nyolcadik parlamenti ciklusát kezdi meg, 28 éve képviseli az országot a parlamentben.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy a viták és küzdelmek a politika természetes részét képezik, de ígéretet tett, hogy bár ritkán adatik meg, hogy mindenki belátásán alapuló megegyezés legyen, de rajta lesz, hogy minél többször legyen ilyen. Azonban azt is elmondta: a párharc időnként elkerülhetetlen, ő azonban a lovagiasság alapján fog küzdeni, és a vitákban senkinek nem marad adósa: „Ha támadnak bennünket, olyan lesz a fogadj’ Isten, amilyen az adjon Isten” – mondta.

Orbán szerint a politika veszélyesebb, mint a háború, ahol csak egyszer ölhetik meg az embert, míg a politikában többször is feltámadhat. „Magam is többet voltam ellenzékben, a győzelem sohasem végleges, a vereség sohasem végzetes” – mondta, hozzátéve: ha kitölti ezt a ciklusát, akkor a végére eléri, hogy ugyanannyit lesz kormányon, mint ellenzékben. „De ez még mindig csak egál, sportemberek vagyunk: nem érjük be a döntetlennel” – tette hozzá, kiemelve, hogy a választás eredménye is azt mutatja, hogy az emberek is úgy gondolják, jó nyolc éve volt az országnak.

„Biztosat csak a következő 4 évre mondatok, de önök tudják, sohasem 4 évben gondolkodom. Az ellenzék gyakran kritizál is ezért, kormánypárti barátaim is figyelmeztettek, legyek óvatos a nagy távlatokkal, aki nem néz a lába elé, hamar orra bukik” – mondta Orbán, hozzátéve: az emberek azt akarják, hogy a lehetőségekhez méltó kormánya legyen az országnak ez ad bátorságot ahhoz, hogy ne 4, hanem tíz, sőt 12 évben gondolkodjon. Ráadásul az uniós költségvetés miatt, ami 2030-ig tart, ezt követeli meg a racionalitás is, mondta Orbán.

Borítókép: MTI