A Baloldal nevű kis, parlamenten kívüli párt hétfőn bűnvádi feljelentést tett Zoran Zaev macedón miniszterelnök ellen, amiért a Görögországgal folytatott tárgyalásokon elfogadta, hogy az ország nevét Illés-napi Macedón Köztársaságra változtassák.

A párt szerint Zaev az új név elfogadásával és az alkotmány revíziójával az ország függetlenségét veszélyezteti, ez pedig olyan bűncselekmény, amiért öt év börtönbüntetés jár.

Fény az alagút végén: megoldódni látszik a macedón névvita

Illés-napi Macedón Köztársaság lehet az eddigi a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselő nyugat-balkáni ország neve a jövőben – közölte diplomáciai forrásokra hivatkozva a szkopjei Nova TV pénteken. A Nova TV információi szerint erről egyeztetett Zoran Zaev macedón és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő csütörtökön Szófiában, és ez lehet az a megoldás, amely a macedón miniszterelnök szerint mindkét fél számára elfogadható.

„Bűncselekményt követ el az az állampolgár, aki az országot más állammal szemben alávetett helyzetbe sodorja. A névváltoztatás lehetőségének elfogadásával, és azzal, hogy mindent kész megtenni ennek érdekében, kárt okozott hazánknak, mely most egy másik országgal szemben alárendelt helyzetbe került” – mondta Dimitar Apasijev, a Baloldal politikusa, aki bejelentette: a Zaev elleni bűnvádi feljelentést kiterjesztik Nikola Dimitrov külügyminiszterre is, amiért azt mondta, hogy síkraszáll azért, hogy Macedónia nevet változtasson.