A színjátszást, mozgásművészetet kedvelő, közös alkotásra és kísérletezésre nyitott fiatalokat várják idén nyáron is Zentára, a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tizenegyedik Táborába, a MAdT-ba, amely július 8–15-ig tart, közölték a szervezők.

A tábor elsősorban azoknak a fiataloknak kínál (15 éves kortól) tartalmas feltöltődést, akik a Vajdaság különböző pontjain működő színjátszó társulatoknak már tagjai, vagy – ha még nem azok – szívesen kapcsolódnának be egy-egy csoport munkájába.

Az oktatók: Patonay Anita színész, drámatanár, Perényi Balázs drámapedagógus, kritikus, szakíró, Sardar Tagirovsky rendező, színész, fordító, Kiss Anikó táncművész, koreográfus, rendező, Komáromi Sándor rendező, drámatanár, Hernádi Kriszta logopédus, beszédtanár és Oláh Tamás teatrológus.

A szervezők idén négy csoportot hirdettek: a színjátszó, melybe tizenöt, a mozgásszínházi, ahová tizenhat és a rendezői, melybe tizennyolc évtől idősebb jelentkezőket várnak. A negyedik csoport a rendezői csoport színészei, akik térítésmentesen vehetnek részt a táborban.

A MAdT tábor részvételi díja egyébként hatezer dinár, amit részletekben is lehet fizetni.

A jelentkezési határidő: június 18.

A jelentkezési lap és táborral kapcsolatos további tudnivalók megtalálhatók a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján.