A FIAT 500L gyártása Szerbiában marad, jelentette ki pénteken Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler vállalat vezérigazgatója.

Az igazgató szavait idéző olasz Blogo portál nem tér ki arra, hogy a vállalatnak van-e Kragujevácra vonatkozó részletes terve, de a vezér beszédéből kiemelte, hogy a FIAT 500 ideális arra, hogy elektromos autóvá váljon, ezért az 500X és az 500L modellekbe hibrid motor kerül.

Ana Brnabić szerb kormányfő korábban úgy nyilatkozott, hogy minden jel arra utal, hogy a FIAT Szerbiában fog maradni, és azt mondta, sokkal kevésbé aggódik a kragujeváci gyár munkásainak jövője felől, mint egy évvel korábban, amikor azok munkabeszüntetéssel tiltakoztak.

Brnabić közölte: hamarosan találkozik a FIAT képviselőivel, és arra számít, hogy tájékoztatást kap majd a vállalat befektetésre vonatkozó terveiről.