Az elmúlt 10 évben több mint ötmillióan hagyták el a régiót. Ezt közösen kell megfékezni, és fontos lenne kezdeményezni olyan projekteket, amelyekkel növelhető a polgárok életszínvonala – mondta Zorana Mihajlović kormányalelnök – írja az RTV honlapja annak kapcsán, hogy Belgrádban regionális konferencia zajlik, amelyen a nyugat-balkáni államok jövőképéről cserélnek véleményt a szakemberek, a politikusok.

Zorana Mihajlović az összejövetelen kiemelte, hogy a nagy migráció oka a régió kedvezőtlen szociálpolitikája. Nyomatékosította: a Nyugat-Balkán országai arra számítottak, hogy ha beindul a gazdasági fejlődés, akkor megoldódik a szociális kérdés is.

Mindenekelőtt a szociálpolitikán kell módosítani, hogy jelentősen javuljon az életszínvonal. A nyugat-balkáni országok illetékeseinek a szociális helyzetet érintő beruházásokról is tárgyalniuk kellene. Tény, hogy a gazdaság terén sokat dolgozunk, de nagyobb figyelmet kellene szentelnünk az oktatásnak és az egészségügynek, meg az alkotmányban szavatolt szociális igazságosságnak – mondta Zorana Mihajlović.

A kormányalelnök azt is hozzátette: a köztársasági kormány gondot fog viselni arról, hogy növekedjenek a szociális beruházások, amelyek mindenekelőtt a demográfiára, a natalitás serkentésére és a migrációval járó nehézségek enyhítésére vonatkoznak.