Szombaton délután gyermekek zsivajától és kacagásától volt hangos a zentai Népkert. A Ci-Fi Civil Központ szervezésében ugyanis kilencedik alkalommal rendezték meg a Mosolytenger Gyermekfesztivált, amelyre az idén is rengetegen látogattak el.

A zenés- és táncos kavalkádban minden kis csöppség megtalálhatta a maga kedvének való játékot, illetve játékos foglalkozást és feladatokat, amelyek megoldásáért az idén is garasokat gyűjthettek, amelyekkel a fesztivál Fabatka boltjában, vagy pedig a légvárakban, csúszdákon és más játékhelyszíneken fizethettek. A fesztivál keretében az idén is kitárta kapuit a Középkori falu, amelyben temesvári vitézek varázsolták a látogatók elé a honfoglalás korát, illetve a középkori Magyarország hétköznapjait. Ugyanitt a legkisebbek az íjászat és a bajvívás alapjait is elsajátíthatták, de az ide látogatóknak számos ügyességi és reflexgyakorlatot is meg kellett oldaniuk és a rovásírással is megismerkedhettek.

A magyarországi Tisza Automotive kábelköteg gyár helyszínén, az úgynevezett Tiszalandban is számos foglalkozással rukkoltak elő a helyszín szervezői, de ugyanitt egy vízzel telített medencében is vízibiciklizhettek a legkisebbek.

A rendezvényen idén először jelen volt a Sajtószabadság Alapítvány médiacsaládjának a képviselője, a Családi Kör hetilap is, amelynek helyszínén különböző fejtörőket és rejtvényeket oldhattak meg az ide látogatók.

A nagyszínpadon is sokszínű és hangulatos programmal rukkoltak elő a szervezők, amelynek a fénypontja Rutkai Bori Banda a koncertje volt.