Ittas vezetésért bevonták Ambrus Attila jogosítványát – tudta meg a Blikk. A Viszkis nem tagadta a lap értesülését, miszerint a múlt hét végén vidéken állították meg őt a rendőrök, majd szondáztatták, és szinte azonnal el is vették a jogosítványát.

„Remélem, a hátralévő életem is menni fog gyorshajtás, ittas vezetés, bankrablás nélkül, mert a szabadságnál nincs jobb dolog. A nőkön kívül” – nyilatkozta öt évvel ezelőtt egy másik bulvárlapnak az exhokis, exbankrabló, médiaceleb-keramikus.

Bár azóta megházasodott és nem is rabolt bankot, úgy tűnik, nem sikerült tartania magát ahhoz, hogy ittasan nem ül a volán mögé. Szegeden vendégeskedett ugyanis egy hete egy fesztiválon a Viszkis, itt követte el a nagy hibát. Nem merte autóját a Tisza partján hagyni, úgy gondolta, hiába fogyasztott alkoholt, pár száz métert mégis vezet.

– Két pálinkát, azaz két felest ittam még este, az igazoltatás pedig másnap hajnalban történt. Nem arról volt szó, hogy mattra ittam magam, nem voltam részeg. Amikor a hídon mentem át, akkor állítottak meg. Megfújtam a szondát, és ennyi – nyilatkozta a Blikknek Ambrus Attila.