Nehezen megvalósítható, hogy az év végéig ötszáz eurós legyen az átlagfizetés, jelentette ki Nemanja Vuksanović, a Közgazdaságtudomány Fejlesztési Alap tagja, aki szerint az átlagfizetés nem ad reális képet az életszínvonalról, hiszen a legtöbb alkalmazott fizetése nem haladja meg a 25 ezer dinárt.

416 euró volt az átlagfizetés folyó év áprilisában, a Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint. Vuksanović az N1-nek elmondta, az tény, hogy ez valóban öt százalékos nominális emelkedés és reálisan három százalékkal magasabbak ezek az adatok, de az, hogy év végére ötszáz eurós lesz az átlagfizetés, nehezen valósulhatna meg.

Vuksanović kiemelte, hogy a politikusok az optimizmusukat a gazdasági fejlődésre alapozzák, ami az első negyedben 4,6 százalékot tett ki, de az átlagfizetés alakulására más tényezők is hatnak, például a dinár árfolyama, valamint a közszférában kifizetett bérek alakulása is.

Annak ellenére, hogy a gazdasági mutatók az elmúlt tíz évhez képest valóban a legjobbak, a környező országokhoz viszonyítva még mindig elmaradunk ezekkel az eredményekkel.

Ahhoz, hogy az átlagfizetés megközelítse az 500 eurót, a termelékenységnek kellene nőnie, ami viszont nem elvárható, magyarázta a szakértő, majd hozzátette, nőhet az átlagfizetés akkor is, ha erősödik a dinár, ami viszont megint nem valószínű, ugyanis akkor nőne az állam adóssága is.

Vuksanović kiemelte, hogy az átlagfizetés egyáltalán nem ad valós képet az emberek életszínvonaláról, mert a legtöbb alkalmazott az országban az átlag alatti fizetésért dolgozik. A kiemelkedően magas fizetések meg tudják változtatni a reális képet, ezért a legtöbb országban külön mediális és modális kimutatást készítenek.

A mediális fizetés az, amelyiket a jelenleg alkalmazásban lévők több mint fele keres, a másik fele pedig annál kevesebbet, ez pedig ma mintegy 40 000 dinár.

A modális bér a leggyakoribb, vagyis az az adat, amelyik azt mutatja, amelyet a legtöbb alkalmazott kap kézhez, ami Szerbiában 25 ezer dinár, ami fele annyi, mint az átlagfizetés.

Ennyit, vagyis 25 ezer dinárt keres minden ötödik alkalmazott az országban, Vuksanović szerint pedig ebből a fizetésből a fogyasztói kosárba csakis az alapvető élethez szükséges dolgok kerülhetnek bele, azon felül semmi.

A szakértő szerint a közszférában átlagban húsz százalékkal magasabbak a bérek,mint a privát szektorban, majd hozzátette, véleménye szerint pedig a fenntartható fejlődés csak úgy valósítható meg, amennyiben a közszféra alkalmazkodik a privát szektorhoz, nem pedig fordítva.