Az elmúlt hetekben három fiatal halt meg szintetikus kábítószer fogyasztása, konkrétan ecstasy tabletta miatt Szerbiában. Egy tizenhét éves lányt egy zenei fesztiválon, egy fiút pedig egy klubban érte a halál.

A kábítószer-elleni küzdelem világnapjára 1986 óta emlékeznek, felhívva ezzel a figyelmet a droghasználat egészségre gyakorolt káros hatásaira, valamint arra, hogy a kábítószer fogyasztása bűnözésre sarkall. Az idei évi kampány mottója: Előbb hallgasd meg. A szlogen célja, hogy felhívja a figyelmet a meghallgatás, odafigyelés fontosságára. Előbb meg kell hallgatni a gyermeket, a fiatalt, ez az első lépés ahhoz, hogy egészséges felnőtt legyen belőle.

Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszter a közelmúltban történt halálesetek kapcsán tegnap azt nyilatkozta, hogy kormányülésen fognak beszélni a szintetikus kábítószer előállításának és fogyasztásának egyre nagyobb használatáról. A megbeszélésen véleménye szerint döntés kell, hogy szülessen azok ellen, akik „gyilkolják a gyerekeket”.

A miniszter kiemelte, folyamatosan tiltólistára helyezik azokat az anyagokat, amelyekből a szintetikus drogokat előállítják, de az előállítók mindig egy lépéssel előrébb járnak, és mire a minisztérium elvégzi az analíziseket, addigra a drog már az utcán van és szedi az áldozatait.

Azonnal megoldást kell találnunk a rendőrséggel, bírósággal, oktatásügyben dolgozókkal együtt, mondta Lončar újságírói kérdésre válaszolva Kruševácon.

Szerbiában egyébként a legnépszerűbb kábítószer a marihuána és a hasis, a 18 és 64 év közöttiek 7,7 százaléka legalább életében egyszer próbálta valamelyiket. A marihuána, vagyis fű egyébként az egyik legelérhetőbb kábítószer a piacon, de azt követi az ecstasy és az amfetamin is. A negyedik helyen a kokain szerepel, majd heroin és a többi kábítószer, mint a máktea, LSD, más szintetikus szerek.

A statisztikai adatok szerint évente mintegy négyszáz függőt látnak el túladagolás miatt. A legtöbben heroinfüggők, de többen túladagolják magukat ecstasyval, marihuánával is.

Szerbiában mintegy 150 ezer drogfüggőt tartanak nyilván. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a viágon mintegy 210 millióan használnak rendszeresen valamilyen kábítószert, több mint 200 ezren ebbe évente bele is halnak.