Igaz, hogy Szerbia nemzeti csapatának valószínűleg nem elsődlegesen ezen a brazilok elleni vereségen ment el a továbbjutás lehetősége a csoportjukból az oroszországi világbajnokságon, mégis itt jöttek ki érzékelhetően a valódi hiányosságok, a szerbek direkt támadásai kontra brazilok tempótámadásai tükrében.
Ferenczi Attila kollégám – a Délvidék válogatottnál video-elemzőként segíti a munkámat – úgy definiálta a direkt támadást, hogy rendezett védelem elleni támadásvezetés egyenes vonalú előretörés szándékával, míg a tempótámadásokat pedig úgy, hogy a tehetetlenségi pillanat kialakítása és kihasználása.
A brazilok – tradicionális stílusukhoz híven – remekül altattak labdatartással, próbálták összekuszálni a védelmi vonalakat, megbontani ellenfelük védekezésének egyensúlyát mindaddig, amíg sikerült tempót fogni és rajtaütésszerűen megkísérelni a védelmi vonal áttörését.
Forrás: FIFATV
A brazilokkal ellentétben a szerbek olyan direkt módon próbálták vezetni a támadásaikat, hogy – ahol épp a labda hozzájuk került – azonnal mentek neki a falnak. Gyakorlatilag mintha rendezett védelem ellen is direkt kontratámadást akartak volna alkalmazni. Ez nagyon kiszámítható, bár vezethet sikerre, csak nem akkor, amikor – az adott meccsen – az egyének szintjén láthatóan nem az erősebb, hanem a fürgébb izél…
Forrás: M4 Sport
Ez a mérkőzés – az idő előtti kiesés – ismét elgondolkodtatott; vajon miért nem tudja a szerb válogatott már hosszú évek óta átlépni a saját árnyékát… Arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg nem jó a vegyület. Az egész csapat nagyon hasonló karakterekből áll, nagyon direktek, hasonló erősségekkel és gyengeségekkel. Nincs igazi intellektuális vezére a csapatnak, de akár többes számban is írhatnám. Talán Ljajić tölthette volna be ezt a szerepet ebből a keretből, de nem volt elég asszertív, nem sikerült a csapaton belül az önérvényesítés, így beállt ő is a sorba, még sárgát is kapott egy belépőjéért a finomság játékba csempészése helyett. Ugyan az első gól után kezdte felvállalni a szervező szerepét, de a második gól lehűtötte, majd le is cserélték nem sokkal később.
Azért az nem véletlen, hogy minden komolyabb európai klubcsapatba kell minimum egy olyan karakter, mint a szerb játékosok többsége, de sokan egy csapatba tömörítve valószínűleg túl homogénné alakítják a vegyületet és ez ennyire elég. Ami pozitívum, hogy feltűntek a keretben és a pályán fiatalok is, akik fontos tapasztalatokat szereztek és nőtt a piaci értékük is. Ez vélhetően garancia arra, hogy minimum ezt a szintet lehet tartani középtávon. Nézőpont kérdése egyébként a szerb válogatott sikerének/sikertelenségének megítélése, hiszen – a szomszédos országok közül kettőt kiemelve – Magyarország még, Horvátország pedig már más dimenzióban futballozik.
Apró Attila, a délvidéki magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya
