A 2017-es évi pénzügyi jelentés szerint a Putevi Srbije Közvállalat  tavalyi év végén nem kevesebb, mint 4 milliárd dinárral tartozott az útépítő vállalatoknak az elvégzett, vagy szerződött munkákért a szerbiai utakon. Ez az összeg az elmúlt négy évben megtízszereződött, írja az Insajder.net.

A leszerződött munkát nem csak ez a közvállalat, hanem számos másik közvállalat sem fizette időre, mindez pedig láncszerű tartozásokat eredményezett.

Aggodalomra ad okot az az adat, hogy éppen a közszféra, vagyis az állam az, amelyik a legnagyobb okozója ezeknek a tartozásoknak. A legnehezebben éppen az útépítő vállalatok tudják megfizettetni az elvégzett munkáért nekik járó összeget.

Harmincöt hazai vállalat szerepel a listán, amelyeknek a Putevi Srbije Közvállalat tartozott 2017-ben. A legnagyobb tartozás a szabadkai Vojput felé 576 millió dinárt tett ki, ezt követte a PZP Beograd 320 millióval. Egyes vállalatok a 10-es Korridor kiépítésén dolgoznak.

Az útépítő vállalatok nehéz anyagi helyzete miatt, ami éppen a Putevi Srbije tartozásai miatt következett be, 2013-ban a szerb kormány magára vállalta, hogy kifizeti ennek a vállalatnak a tartozásait, nem kevesebb mint 1,35 milliárd dinar értékben. Ezzel azonban nem oldódott meg a probléma, hiszen már a következő évben 500 millió dinárral tartozott ez a közvállalat a kivitelezőknek, 2015-ben ez a tartozás 1,2 milliárdra nőtt, 2016 év végén pedig 4,4 milliárd dinár volt a tartozás nagyság.

A tartozásaik ellenére 2016 óta további 130 embert alkalmaztak.

A Putevi Srbije Közvállalat a tavalyi évben mintegy 8 milliárd dináros hiányt jegyzett.