Július 4-én, délután, az Egyesült Államok függetlenségének ünnepén egy feketebőrű fiatal nő minden segédeszköz nélkül felmászott a New York-i Szabadság-szobor lábához és azt követelte, hogy a Trump-kormányzat engedje szabadon az ún. illegális bevándorló családok, pontosabban a menekültek szüleiktől elválasztott, fogva tartott gyermekeit.

A tüntető egy ideig a Szabadság-szobor jobb lába alatt húzta meg magát. (Képernyőfotó, CNN)

A tüntető egy ideig a Szabadság-szobor jobb lába alatt húzta meg magát. (CNN képernyőfotó)

A rendőrségnek közel négy órára volt szüksége, míg – mindenféle biztonsági felszerelés használata mellett – a tüntető után mászott. Két rendőr a szobor talpánál rábeszélte a tiltakozót, hogy ellenállás nélkül másszon le, amit az negyedórás huzavona után meg is tett, így senki sem sérült meg. A tüntetőt minden bizonnyal letartóztatták és vád alá helyezik – de ez már nem volt látható a tévéképernyőkön.

Az amerikai függetlenségi ünnepen jelentős tiltakozásokra ritkán került sor az utóbbi időben, mert azt az emberek jelentős része hazafiatlannak tartaná. A múltban azonban volt rá nem is egy példa, többek között a rabszolgatartó időkben is.

A tüntető végül lemászott a rendőrök kíséretében (CNN képernyőfotó)

A tüntető végül lemászott a rendőrök kíséretében (CNN képernyőfotó)

Mint ismeretes, a jelenleg fogva tartott kiskorúak között egy kétéves magyar fiúcska is van, akinek édesanyját 650 kilométerrel távolabbra szállították az amerikai hatóságok, mert a család állítólag illegálisan lépte át a kanadai–amerikai határt.