Meghaladja az egymillió eurót a Szerbiai Vasutak tartozása a hitelezők felé. Az összeg egy része tőketartozás, míg a többi a kamat.

Slaviša Vukosavljević, ügyvéd, a vállalat alkalmazottai egy részének képviselője a Danas napilapnak adott nyilatkozatában azt mondta, mivel a Szerbiai Vasutak megpróbálja megfosztani a dolgozóit jogaitól, zárolt számlákkal és az ingatlanjainak tulajdonjogi változtatásaival, csődeljárást javasolnak majd a cég ellen.

Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy a perek már 11-12 éve tartanak, a munkásoknak azóta sem sikerült megfizettetniük a túlóráikat, az egytál melegétel pénzt, a nyaralási juttatást. Mindezeket 2005-ben nem fizette ki a Szerbiai Vasutak, ezeknek a követeléseknek és az azóta felgyülemlett kamatnak az összege pedig meghaladja a 100 millió dinárt.

Vukosavljević azt mondta, tisztában van azzal, hogy olyan jogi személy ellen nem követelhetnek csődeljárást, amelynek az alapítója az állam. Amennyiben nem fogadják el ezt a javaslatot, az ügyvéd azt mondta, kénytelenek lesznek peres úton bebizonyítani az alapító szolidáris felelősségét, vagyis ebben az esetben a köztársaságét. Kiemelte, hogy a Szerbiai Vasutak minden lehetőséget kihasznál arra, hogy ne kelljen kifizetnie a munkások követeléseit.

— Nem tudom, hogy mindezért valaki vállalja-e majd a felelősséget, azonban az említett kamatot végülis az adófizető polgárok pénzéből törlesztik majd – hangsúlyozta Vukosavljević.

A Szerbiai Vasutak szakszervezetének elnöke Dragan Ranđelković, arra a kérdésre, hogyan kommentálja az esetet azt mondta, csak tegyék a dolgukat, nem szeretne ebbe belefolyni.

A Szerbiai Vasutak öt munkás ellen elveszítette a pert a ki nem fizetett járandóság miatt. Mivel azokat nem sikerült megfizettetni, a végrehajtó licitációra bocsátotta a Vasutas-műszaki iskola épületét, amelyet a kataszterben véletlenül a Szerbiai Vasutak tulajdonaként vezettek. A hibát kijavították, de a munkásokat nem fizették ki.