A fogyasztóknak hamarosan újabb drágulásra kell számítani, megemelik ugyanis a disznóhús árát. Az elemzők azonban azt mondják, nem kell arra számítani, hogy megismétlődik a tavaly júliusi forgatókönyv, amikor egyik pillanatról a másikra száz dinárral emelkett a hús ára és a kiskereskedelemben elérte a hatszáz dinárt is.

Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy folyamatosan nő a disznóhús kilogrammjának ára és hamarosan eléri a 185 dinárt élősúlyban. Véleménye szerint ez annak a következménye, hogy beruházások történtek a feldolgozóiparban és megnövekedett a vágóhidak száma.

Az újabb drágulás azonban annak is a következménye, hogy hiány van a piacon, Szerbia ugyanis az év első öt hónapjában 30 millió euró értékben importált disznóhúst, vagyis összesen 15 ezer tonnát.

A szakértők azt mondják, hamarosan az Európai Unióban is drágul majd a disznóhús, ami a hazai árakra is kihatással lehet.

Nem csak a disznó, hanem a marhahús ára is változott, az elmúlt öt hónapban ugyanis több mint száz dinárral emelkedett a friss hús ára a piacokon.