Nagyon nagy a tenger felé irányuló forgalom a horvát utakon: nagy a zsúfoltság A D8-as adriai főúton, a zágrábi (A3) és rijekai (A7) elkerülő szakaszon, a kompkikötőkben és a határátkelőkön egyaránt, tudatta szombaton reggel a horvát autópályakezelő, a HAK az index.hr jelentése szerint.

A horvát autópályákon a nagyobb csomópontok és pihenőhelyek közelében sok helyen kell araszoló forgalomra számítani Az A1-es jelzésű, Zágráb-Split-Ploče pályán a Lučko  fizetőkapunál hatalmas, integy 8 kilométeres a torlódás és egyre több a jármű. Bajakovónál Szerbia irányába két kilométeres a várakozók sora.

A horvát rendőrség, amely fokozott mértékben van jelen az utakon, a szokásos figyelmeztetések mellett (az autósok igyekezzenek kerülni a legforgalmasabb időpontokat, pihenten keljenek útra és ellenőrizzék a járművük állapotát) arra is emlékeztetnek, hogy Horvátországban a vonatkozó szabályok szerint minden ülésen kötelező a biztonsági öv használata (igen, ez azt jelenti, hogy a hátsókon is).