A szerb parlament elfogadta a szervátültetésről szóló törvényt, amelynek értelmében minden állampolgár szervdonorrá válik, kivételt képeznek azok, akik hivatalosan ellentmondanak a Bioegészségügyi Igazgatóságnál. A parlament mai ülésén elfogadták az emberi sejtekről és szövetekről szóló, valamint a pszichoaktív szerekről szóló törvényt is, írja az N1.

Azok a polgárok, akik nem szeretnének szervadományozók lenni arról írásban vagy szóban kell nyilatkozatot tenniük.

A törvény rendelkezik arról, hogy az elhunyt kiskorúak szerveiről csakis szüleinek írásos beleegyezésével rendelkezhetnek.

Megalakul egy köztársasági lista is, amely a szervekre várókat rendezi majd rendszerbe, mindenféle diszkriminiáció nélkül. Az emberi sejtekről és szövetekről szóló törvény egyik újdonsága, hogy egyszerűbbé teszi az őssejtek adományozásának folyamatát.

A pszichoaktív szerekről szóló törvény célja a kábítószerfogyasztás megelőzése, a törvény előirányozza egy csoport megalapítását, amely a kábítószer használatát, és a drogoktól való függőséget követi majd.