Györe László bejutott a svájci Gstaadban zajló, félmillió euró pénzdíjazású 250-es ATP-tenisztorna nyolcaddöntőjébe, miután kedden kétórányi küzdelem után 7:6 (8-6), 7:5-re nyert az üzbég Denisz Isztomin ellen. A zentai teniszező ellenfele a negyeddöntőbe jutásért a harmadik helyen kiemelt, a világranglista 21. helyén álló, horvát Borna Ćorić lesz.

A világranglista 101. helyén álló Györe az első játszmában Isztomin 2:1-es vezetésénél elveszítette az adogatójátékát, de 4:2-nél sikerült breakelnie, s aztán 5:5-ig fej-fej mellett haladt a két teniszező. A tizenegyedik játékban Györe nem használta ki a break-labdáját, de ugyanez volt a helyzet a tizenkettedikben is, amikor Isztominnak volt break- és játszmalabdája, de a zentai teniszező hárította, s így a szett a rövidítésben dőlt el. A tie-break során ismét Isztomin jutott szettlabdához 6:5-nél, azonban utána Györe három pontot nyert sorozatban, így az övé lett az első játszma.

A második játszmában 4:4-ig egy-egy break született, előbb Györe veszítette el az adogatójátékát 1:1-nél, majd Isztomin 3:2-nél. A tizedik játékban Györének 40:15-je, vagyis két mérkőzéslabdája is volt, azonban a világranglista 90. helyén álló Isztominnak sikerült egyenlítenie. A tizenkettedik játékban azonban már ez nem jött össze neki, ugyanis Györe 40:0-s előnyre tett szert, s végül az ötödik meccslabdát kihasználva bejutott a legjobb tizenhat közé.