Hamarosan megvalósulhat a régen dédelgetett terv: Szerbiában a közeljövőben nemzeti stadion épülhet, tudatja az N1.

A nemzeti stadion építéséről szóló ötletelések még 2013-ban kezdődtek, jövő szeptemberben pedig már a munkálatok is megkezdődhetnek.

„Mondok egy hírt: ha minden rendben lesz, ha minden úgy megy, ahogyan kell az Európai Labdarúgó Szövetséggel is, meg mindenki mással is, már jövő év szeptemberében hozzákezdhetünk az épíéshez. Ha pedig elkezdjük az építést, gyorsan el is készülünk. Valódi szépség lesz“ – mondta Aleksandar Vučić szerb államfő.

Arról viszont, hogy ez a fociszépség mibe fog kerülni, mindmáig nem lehet tudni konkrétumokat. A nyilvánosság az illetékesektől többféle összeget hallott, amelyek között akár 100 millió eurós eltérések is vannak. Ez arra utal, hogy nem készültek szakmai számítások, tekintettel arra, hogy már nincsenek szakemberek, akik képesek lennének ezt a feladatot elvégezni, állítják a közgazdászok.

„Ha valaki most azt hiszi, hogy az objektum 250 millióból kijön, akkor a végösszeg olyan 400 millió lesz. Ezek szinte elképzelhetetlen számok. Nem vagyok biztos benne, hogy bárki készített volna olyan költségelemzést, amely figyelembe vette volna a megtérülést is, márpedig nem lenne szabad olyan objektumokat építeni, amelyek nem képesek visszaforgatni a bekerülési költségeiket“ – állítja Mahmud Bušatlija közgazdász.

Slobodan Georgiev újságíró szerint a nemzeti stadion építése teljes képtelenség, amelyet kommentálni sem érdemes, hiszen semmi sem indokolja gazdaságilag a projektumot, tekintettel arra, hogy Szerbiának ezernyi más, fontosabb gondja van, ráadásul a legszegényebb európai országok közé tartozik.

„Itt nincs annyi lehetőség, hogy azt a stadiont minden héten megtöltsék az emberek, pedig valamilyen haszon belőle csak ebben az esetben lenne. Most építsünk valamit, amire egyrészt nincs pénzünk, másrészt nincs pénzünk arra sem, hogy fenntartsuk, harmadrészt nincsenek meg a feltételek, hogy hetente feltöltsük és a jegyeladásból fenntartsuk, teljes értelmetlenség, nyári szórakozás, aminek reális alapja nincs“ – mondta Georgijev.

A korábbi elképzelésekkel ellentétben pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a nemzeti stadion Surčin mellett épülne fel, a kivitelező pedig egy spanyol cég lehet.