Az Igazságügyi Minisztérium üzembe helyezte az eSUD alkalmazást, amellyel az ügyvédek, vagy akár a polgárok maguk is indíthatnak közigazgatási pert elektronikus úton. Az alkalmazással a különböző beadványokat is kezelni lehet, közölte a Radio 021.

Nela Kuburović igazságügyi miniszter kijelentette: az alkalmazás, melynek használata egyelőre nem kötelező, a Közigazgatási Bíróság kísérleti projektumaként jött létre.

„Ennek segítségével időt és pénzt takarít meg a bíróság és az ügyfél is. Ezt most a Közigazgatási Bíróságnál vezettük be, de januártól már a gazdasági bíróságokon is használni fogják” – jelentette ki a tárcavezető és hozzátette: a minisztérium célja, hogy az eSUD alkalmazást a jövőben minden bíróság használja.

Az alkalmazás használatával az ügyfeleknek csak akkor lesz kötelező megjelenniük a bíróságon, amikor tárgyalás van.

Az eSUD alkalmazás a https://esud.sud.rs címen érhető el.