Kétezer-ötszázhetvenhat. Á, ez nem lehet, még egyszer ki kell számolnom. Kétezer-ötszázhetvenhat. Se nem több, se nem kevesebb. Huszonegy és fél euró. Ez még lehangolóbb, maradjon inkább a kétezer-ötszázhetvenhat. Meg szorozzuk meg tizenkettővel, hiszen egy évben egy tucat hónap van. Harmincezer-kilencszáztizenkettő dinár, vagy, ha úgy jobban tetszik, kétszázhatvan euró.
Azok után, hogy hónapok óta hallgatjuk a kormány valamennyi tagjától, hogy most, na most aztán jön a fizetésemelés, nagyobbak lesznek a nyugdíjak, és az egészségügyi nővéreknek sem kell Németországba menniük, mert itt aztán jön a jólét, a kedden megjelent tervezetből kiderült, hogy az állam kétezer-ötszázhetvenhat dinárral emelné meg a nővérek bérét. Ez havonta huszonegy és fél euró, évente kétszázhatvan euró.
Januártól az orvosoknak 91 ezer, a tanároknak 67 500 dináros fizetés
A szakorvosoknak a fizetése tizenöt százalékkal lesz nagyobb, az egészségügyi nővérek tizenkét százalékkal keresnek majd többet, mint a jelenlegi bérük, míg a tanárok havi járandósága mintegy tíz százalékkal nő a 2019. január elsején életbe lépő fizetési osztályokról szóló munkaverzió szerint.
Havi huszonegy és fél euró. Azoknak az embereknek, akik megfeszített tempóban gondozzák azokat az időseket, akik erre a kórházban vagy az egészségházban rászorulnak. Azok, akik igyekeznek az öregek utolsó napjait, óráit elviselhetővé tenni, a szenvedést csökkenteni. Azoknak ez az állam jelezte, huszonegy és fél euróval többet fizet majd havonta – januártól. Addig tessék még összeszorítani a fogakat, húzni egyet a nadrágszíjon, és aztán februárban várni a megemelt januári huszonegy és fél euróval magasabb bért.
Ez az a pénz, amelyről egyesek azt hiszik, hogy ennek köszönhetően megmenekül a szerbiai egészségügyi rendszer a csődtől. Ugyan, ne legyünk naivak, hiszik a fenét, ők is tudják, annyit ér ez, mint halottnak a napszemüveg, de így mégsem mondhatja senki, hogy nem volt fizetésemelés.
Az államelnök nemrég még aranykort emlegetett. Ha ez az első szakasza, akkor én ezzel a „jön az aranykor”-ral úgy vagyok, mint a medve és a nyúl a viccben a téllel.
Nyúl: Hé, medve, vigyázz jön a tél!
Medve: Jó, majd arrébb állok.
Az államvezetés is viccel. Én tudom, biztos vagyok benne. De profik, hiszen a kamera előtt kibírják röhögés nélkül.
Amikor hangosan kimondom, hogy kétezer-hatszáznegyvenkettő, minden egyes alkalommal hangosan felröhögök. Akik eddig itt maradtak, és szembemenve minden észérvvel, itt is akarnak maradni, azoknak már csak a humor maradt. És még az ökölbe szorított kéz. Bizonyára emlékeztek még, hogy ez mit jelképezett Slobodan Milošević idejében. Nem emlékeztek? Ugyan már, ne vicceljetek, hiszen hogyne tudnátok, hiszen akkor is miniszterek, tanácsadók, politikusok voltatok…
