Titkos megállapodás nem fog születni Koszovó ügyében, a polgárok minden pillanatban értesülnek majd a politikai, szociális és gazdasági következményeiről a lehetséges megállapodásnak, vagy éppen annak, hogy nem sikerült megegyeznünk – nyilatkozta mai sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić szerb elnök. A legnagyobb kihívást éppen a tulajdonjogi kérdések fogják majd jelenteni.

Szerbia elnöke hozzátette, Szerbiára sok minden vár szeptemberben. Annyi bizonyos, hogy a kompromisszum is nehezen születik meg, ha egyáltalán megszülethet, mert, mint azt Vučić hangsúlyozta, a koszovói politikusok nyilatkozatai alapján nem lehet nyitottságra következtetni.

Arról is szót ejtett, hogy Szerbia nem fogja engedni, hogy a Koszovóban élő szerbek jogait semmibe vegyék, ahogyan azt sem, hogy a Szerb Pravoszláv Egyház vagyonát elkobozzák. Meglátása szerint, amennyiben megoldásra kerül sor, akkor Szerbia sokkal többet kap majd, mint amit az előző tervek alapján kapott volna, de semmiképp sem lesz ez olyan megoldás, amit meg kell majd ünnepelnünk, és ha végre megállapodás születik, akkor biztosan a másik oldal sem ünnepel majd.

Vučić szerint Szerbia mindent megtett, amit a brüsszeli megállapodás tőle követelt, Koszovó viszont az egyetlen követelésnek, a Koszovói Szerb Községek Közösségének megalapításának sem tett eleget. Ezek megalapítását önkényesen a szerbek is kézbe vehetnék, de annak következményei lennének, ezért Vučić óvatosságra int.

— A probléma megoldása sürget, minél előbb megoldást kell találni, mert hosszútávú békét kell kötni a szerbek és albánok között. Mert az biztonságérzetet jelentene a polgárok számára. Amikor ezt elértük,  csak akkor tudunk teljes erővel a gazdasági fejlődésre koncentrálni, ha már nem lesz a nyakunkban ez a teher – mondta Szerbia elnöke.

Hozzátette, nyertese nem lesz ennek a munkának, csak megoldás lesz, ami mindkét fél előrelépését kell, hogy szolgálja.