Az oktatási minisztérium írásban értesítette az állami és a magán felsőoktatási intézményeket, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg azokat a kihelyezett tagozataikat, amelyeknek nincs meg az engedélyük a működéshez.

Az illetékes miniszter, Mladen Šarčević kiemeli, hogy a levelet megkapta minden egyetem és szakfőiskola, így az az intézmény, amely nem ennek megfelelően cselekszik, két millió dináros büntetésre és a működési engedély megvonására számíthat.

– Nagyon is  eredményesen véghez fogom vinni ezt az akciót. Már szeptember elsején terepen lesz a felügyelőség – nyilatkozta a miniszter a Tanjugnak.

A miniszter hozzátette, sokan „egyszerűsíteni próbálják az életüket” a hamis diplomákkal, ennek muszáj elejét venni.

– Annak, amit az állam alapított, minőséginek kell lennie. Az első naptól kezdve ezt mondom, és meg is teszek minden, hogy így legyen, mondta a miniszter.