Mintegy hatvan nagycsaládot támogat a tartományi szociálpolitikai és népesedési titkárság egy-egy millió dinárral, amelyből lakhatási feltételeiken javíthatnak, jelentette be Predrag Vuletić tartományi titkár.

Az illetékes titkárság azokat a családokat segíti ilyen módon, amelyeknél 2018. január elseje után született meg a harmadik vagy a negyedik gyermek. A pályázatot augusztus 31-én vagy szeptember elsején teszik közzé, mondta a tartományi titkárság illetékese tegnap szabadkai látogatása alkalmával.

Vuletić kiemelte, ezzel szeretné eloszlatni azokat a híreket, amelyek arról szóltak, hogy a tartomány megszüntette a nagycsaládok támogatását. Hozzátette, az új törvény új lehetőségeket hozott, így ehhez alkalmazkodva új támogatási rendszert dolgoztak ki.

2019. január elsejétől további támogatásban részesülhetnek majd azok az édesanyák, akiknek harmadik, vagy negyedik gyermekük 2018-ban jött a világra, ők pedig munkanélküliek. Vuletić kiemelte, az, hogy ez mekkora összeg lesz havonta, még nem eldöntött, de bízik abban, hogy 12 ezer dinártól többet tudnak majd adni havonta. Reményei szerint legalább 15 ezer dinárral támogatják majd az édesanyák.