Stanko Krstin újvidéki vállalkozó a bíróság épülete előtt tiltakozott a korrupció ellen. Kezében „Tüntetés a korrupció ellen” felirattal és két fényképpel állt – az egyik fotón a romániai tömegtüntetés, a másikon pedig ő egyedül szerepel. Krstin a Betának nyilatkozva elmondta, ezzel a lépésével arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy Szerbiában tulajdonképpen senki sem tiltakozik a korrupció ellen, holott nagyon is jelen van, míg Romániában tömegek tüntetnek ellene.

Stanko Krstin évek óta tiltakozik az újvidéki és a belgrádi bíróságok épületei előtt. Egy alkalommal azt nyilatkozta, eldöntötte, élete végéig tüntetni fog, mert számos bírósági eljárás folyik ellene, illetve lejárató kampány, amelyben azzal vádolják, hogy vállalkozásával mérgezi az embereket.
Krstin a Pre-print kisvállalkozás tulajdonosa, amely grafikai tevékenységgel foglalkozik. Krstin egyébként a Vajdasági Munkaadók Uniójának elnöke.

Krstin több felügyelőt is azzal vádol, hogy kenőpénzt kértek tőle az elmúlt években. Elmondása szerint problémái akkor kezdődtek, amikor egy nagybecskereki vállalatról, amely a légszennyezést jött mérni az ő vállalkozásába, 2009-ben azt mondta, hogy „maffiás”. Hozzátette, hogy azóta tönkretették a vállalatát és az egészségét is, a házára fegyverrel lőttek, és falfirkákat rajzoltak: Usztasák, kifelé!

A Horvát Nemzeti Tanács három évvel ezelőtt kérte az illetékes szerveket, hogy védjék meg Krstint a nemzeti alapon történő diszkrimináció ellen.

Fotó: Archívum