A pénteki gálaműsorral ért véget az ötnapos Hatetudnád népművészeti tábort, melynek az Emlékiskola adott otthont hétfőtől kezdődően öt napon át. A gyerekekkel három csoportban foglalkoztak az oktatók, kettőben néptáncoktatás folyt, a harmadikban pedig kézműves foglalkozások.

A legkisebbekkel, vagyis a három és hat éves kor közöttiekkel Kálmán Luca, Sőregi Anna és Lukács Sára foglalkoztak. A csoportban 24 óvodással foglalkoztak az oktatók. A másik csoportot vegyes korosztályú gyerekek alkották, 7-től 13 évesek, s velük Számfira Máté és Nagy Zita foglalkoztak. A néptáncos csoport mellett Szorgos Füzikék elnevezéssel kézműves csoport is volt a táborban. Ennek a csoportnak a vezetői Balla Ákos és Szabó Nóra voltak, s húsz gyerekkel foglalkoztak.

A tábor a Partiscum Kórus Egyesület és a Vajdasági Magyar Művelődési Egyesület szervezésében valósult meg, a Csoóri Sándor Alap és a Hagyományok Háza vajdasági hálózatának támogatásával.

Az igen nagy népszerűségnek örvendő tábornak minden bizonnyal lesz folytatása a Tisza menti városban.

Fotók: Révész Róbert