Amikor annak idején Vojislav Šešelj kijelentette, hogy a nemzetiségi kérdés nagyon egyszerűen megoldható, csak két szendvicset kell adni minden vajdasági magyar kezébe és fel velük a marhavagonokra, máris lesz hely, üres házak, ahová majd a horvátországi, boszniai, koszovói szerbeket betelepíthetik, nos, akkor még senki nem gondolta volna, hogy eljön egyszer az a dicstelen nap, amikor a magyar külpolitika is beáll az elképzelés mögé.

És lám, ez a pillanat is elérkezett!
Azt persze nem tudhatjuk, hogy Pásztor István és az általa vezetett VMSZ hozzálátott-e már a magyarországi volontőrök utaztatásának megszervezéséhez, de könnyűszerrel megtörténhet, hogy az anyaországból importálnak majd önkénteseket, segítő kezeket a szendvicsek zavartalan, zökkenőmentes, gyorsabb és gördülékenyebb, EU-kompatibilis, és minden higiéniai előírásnak megfelelő csomagolásához valamely belgrádi, kuršumlijai, čačaki vagy valjevói futószalag mellé. Nem tudhatjuk, milyen fázisban jár jelenleg a szervezés, de valami elkezdődött, annyi máris bizonyosnak látszik…
Valami elkezdődött.
Valami visszafordíthatatlan.
Tény ugyanis, hogy anyaországunk külpolitikája immár nyíltan beállt a šešelji gondolatok mögé, erre utalt legalábbis Magyar Levente, a budapesti magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának palicsi ünnepi beszéde szombaton, az augusztus 20-i vajdasági központi ünnepségen.
Hát, kedves Magyar Levente, ezért valóban felesleges volt leutaznia!
A Magyar Állam képviseletében ugyanis az államtitkár azt mondta, hogy „Magyar felemelkedés nem lehetséges Szerbia nélkül”, majd a migránsválsággal magyarázta az összefogás és az őszinte, nyílt párbeszéd fontosságát, illetve ugyanezzel a „veszéllyel” indokolta a szoros együttműködés szükségességének felismerését. És minden száj tátva maradt a hallgatóságban… Persze, volt, amelyik azért maradt tátva, mert leesett az álla a szavait hallva, más szájak viszont már azért nyíltak ki, hogy a szendvicsbe haraphassanak. Érthetetlen ugyanis, hogy a Magyar Államnak miért kell ilyen mélyen és nyíltan aláfeküdnie a szerb kormánynak és elnöknek, miért kell nyílt színen teljes önfeladást mutatnia – mint hajdan, a pártállami időkben önkritikát gyakorolnia annak, akit az adott esetben bűnbaknak kijelöltek. Érthetetlen, hogy miért kell a magyar állami politikának egy olyan kormányt és egy olyan elnököt fényeznie (Aleksandar Vučić személyében), aki a kilencvenes évek polgárháborús időszakában többet ártott a vajdasági magyarságnak, mint bárki, aki még színen van a jelenlegi szerbiai csúcspolitikában. Egy személyben többet, mint bárki a politikai ellenlábasai vagy hívei közül… És akkor személyeskedjünk is egy kicsit: miért kell a magyar állami politikának egy olyan emberhez dörgölőznie – hűségesen csaholó kiskutya módjára –, mint Aleksandar Vučić, aki épp a szendvicses kijelentés elhangzásának időpontjában olyan közeli viszonyt ápolt Vojislav Šešeljjel, hogy a csetnikvajda volt még a gyermekének a keresztapja is?
Miért látja szükségét a Magyar Állam, miért látja szükségét az Orbán-kormány, hogy egy olyan politikushoz dörgölőzzön, akinek Vojislav Šešelj volt a mentora?
Még ha később el is árulta, hátba is szúrta a mentorát…
De épp ennek kellene egy másik intő jelnek lennie: ha a mentorát hátba szúrta, ez az ember – ha úgy hozza az érdeke – bárkit hajlandó lesz hátba szúrni. A magyar külpolitikát is hátba szúrja majd gondolkodás nélkül…
És megforgatja benne a kést.
Pásztor István – aki mintegy a tamponzóna szerepét tölti be, vagyis közvetítőként van jelen Aleksandar Vučić és a magyar külügyi kormányzat szendvicsprojektjében – természetesen ezen az ünnepségen sem állhatta meg, nem tudta annyira türtőztetni magát, nem volt benne annyi méltóság, hogy ne rúgjon bele ezúttal is egyet a VMSZ-nek a vajdasági magyarságon belüli politikai ellenzékébe, amikor úgy fogalmazott: „…a vajdasági magyar liberálisok szeretik azt játszani, hogy a vajdasági magyarok érdekeit képviselik, ennek alátámasztására pedig felépített sajtóhadjáratokat is indítanak médiumaikban, amire jó példa a Vajdaság napja körüli történések”. Eltekintve most attól, hogy kapitális marhaság mindenkit egy kalap alatt leliberálisozni, akinek nem tetszik a VMSZ Aleksandar Vučićhoz dörgödző politikai irányvétele, idézzünk tőle még egy mondatot – amit csak jóindulató túlzással lehetne gondolatnak nevezni: „…a liberális megmondóemberek szerint ő nemzetáruló lett csak azért, mert támogatta, hogy amiként az itt élő magyarok nemzeti ünnepe augusztus 20-a, úgy a szerbeké november 25-e legyen, amikor 1918-ban kikiáltották Vajdaságnak az SZHSZ Királysághoz történő csatlakozását”.
Kedves Pásztor István! A szerbeknek már eddig is volt nemzeti ünnepük, éppen elég – akárcsak nekünk augusztus 20-a, Szent István napja vagy a közelgő október 23-a – nem hiányzott nekik még egy a naptárból. Ellenben a belgrádi kormányzat és a haladó nacionalisták tartományi kirendeltsége a magyar tragédia napját szeretné velünk is megünnepeltetni Vajdaság ünnepnapjaként. Közösségi szinten! Ön ebben támogatja őket! Finom szendvicsekért cserében…
És az Ön közreműködésével, közvetítésével ad ebben nekik támogatást immár a magyar kormány is.
Szeretném azonban megvigasztalni a tisztelt VMSZ-támogatókat, hogy amikor megkezdődik a szendvicsosztás, akkor már ők sem lesznek abban kivételezett, megkülönböztetett előnyös helyzetben, mint képzelik, s legfeljebb annyiban érzékelhetik majd a mindenki mással szemben jelenleg élvezett előjogaikat, hogy eldönthetik, kecsapot vagy majonézt kérnek a szendvicsükre, esetleg a vegetáriánus vagy laktózmentes változatot szeretnének majd elmajszolgatni ugyanazon a marhavagonon zötykölődve, amelyen majd szépen újra mind egymásra találunk.
Akkor persze már mindnyájunknak mindegy is lesz…

Vendégszerző: Dimity Daniella

Nyitóképünkön: Jön még kenyérre szendvics… (Forrás: A VMSZ hivatalos Facebook-oldala)