Egész csokornyi, a magyar kormányzó párt számára stratégiai fontosságú, a kormánymédiában az unalomig ismételt állításról állapította meg a bíróság a magyar parlamenti választások óta, hogy egyszerű hazugság volt. Az érintett sajtószervek egyes esetekben a bírósági döntés után helyreigazításokat közöltek, de az sem ritka, hogy az adott médium inkább kifizeti a bírságot, mint hogy helyreigazítsa „valóságnak nem megfelelő állítását“.

Az Index gyűjtötte össze, hogy milyen állításokat minősített a bíróság „a valóságnak nem megfelelőnek“, magyarán: hazugságnak.

„Helyreigazítás-dömpinget találunk a legolvasottabb kormányközeli lapok szinte mindegyikében, ezek mind a választások után lezárult sajtóperek következményei“ – írja az Index, amely azt is kiemeli: a „cikkek“ mindegyike rendre széles körű elérést produkáló, nagy írások voltak, és rendre a Fidesz-kampány nem túl összetett üzeneteit ismételgették: nevezetesen, hogy a Jobbik korábbi elnöke, Vona Gábor a muszlim érdek képviselője, hogy a civil aktivista Gulyás Márton Soros György „kitartottja“, valamint, hogy a korábbi Fidesz-pénztárnok, a G-nap óta ellenségnek tekintett Simicska Lajos pénzeli Vona Gábort, akinek még nagy értékű autót is vett. Ismételjük, mindenez állításokról bíróság mondta ki, hogy hazugságok.

A kormánypárti médiának konkrétan az alábbi cikkek ügyében kellett helyreigazítást közölni:

A Magyar Idők arról cikkezett, hogy Vona Gábor a muszlim érdek képviselője, sőt, terrorszervezetek képviselőit látogatta. A bíróság kimondta, hogy nem igaz.

A Pesti Srácok arról „tudósított“ (videóval!), hogy Soros György fia barátjával a Pride-on vonult fel. Erről is kiderült, hogy nem igaz.

Ugyancsak a Magyar Idők egy másik írásában azt állította, Vona Gábor egy 20 millió forintos autót kapott Simicska Lajostól. Ez sem volt igaz.

Külön figyelmet érdemel az Origo Formálódik a Vona–Gyurcsány-koalíció – fotók című anyaga, amelynek kapcsán a helyreigazítás hosszabb, mint maga az eredeti szöveg: tulajdonképpen csak az írásjeleket nem kellett helyesbíteni.

Az Origo azt is állította, hogy Gulyás Márton Soros György kitartottja, és megkapta tőle az új ellenzék megszervezésének feladatát. Na, ebből sem volt igaz egy szó sem.

Az Index arról is beszámol, hogy mindezen állítások miatt a kormánypárti médiumok büntetése csak a helyreigazítások közlése és a néhány millió forintos perköltségek megfizetése volt. Cserébe viszont ismét kétharmaddal kormányozhat a Fidesz.

Külön érdekesség, hogy egyes kormánypárti sajtótermékek akkor sem közölnek helyreigazításokat, ha erre bírósági ítélet kötelezi őket, inkább kifizetik a 50-100 ezer forintos büntetést a helyreigazítás közlésének elmulasztása miatt. Ez elsősorban a Lokál és a Ripost szerkesztőségére jellemző.

 

Nyitókép: index.hu