Az év első hat hónapjában Szerbiát összesen 1,9 millió turista választotta úticélul, ami 11 százalékkal nagyobb szám, mint az előző év ugyanezen időszakában, áll a Szerbiai Idegenforgalmi Szervezet közleményében.

A vendégek közül a hazaiak, vagyis országon belüli utazók száma kicsivel haladja meg az egy milliót, ez az összturisták számának 52 százaléka, ami kilenc százalékkal több mint egy évvel ezelőtt. 925.000 turista külföldről érkezett.

2018. januárja és júliusa között összesen 5,4 millió éjszakát töltöttek el az országban a turisták, ami szintén 12 százalékos növekedést jelent. Ebből 3,4 milliót a hazai turisták töltötték el országon belül. A hazai vendégek a legtöbb éjszakát a hegyekben, gyógyfürdőkben töltötték el, míg a külföldiek közül a legtöbben a fővárost, vagyis Belgrádot választották úticélul.