Aláírták ma azt a három szerződést, amelynek értelmében megnyílnak az első regionális innovációs start-up központok. Az állam a megvalósításra 89 millió dinárt különített el, az első három központ pedig Kruševácon, Pirotban és Szabadkán nyílik meg.

Nenad Popović, innovációval és technológiai fejlesztéssel megbízott tárca nélküli miniszter kiemelte, a legmodernebb felszereltség mellett a felhasználók számára szakmai tanácsadást biztosítanak majd, hogy azok, akik meg szeretnék valósítani ötleteiket, el tudjanak indulni és megalapítsák vállalkozásaikat.

Az illetékes miniszter hozzátette, a legjobb szakembereket, mentorokat biztosítják majd, hogy segítsenek az ötletek megvalósításában, és hogy azokból konkrét termék vagy szolgáltatás szülessen, amely majd megtalálja a helyét a hazai illetve a nemzetközi piacon.

Popović azt is kiemelte, hogy az innovációs fejlesztésekre az elmúlt években megtízszereződött az állami támogatás, aminek köszönhetően Szerbia nyolc Európai Uniós ország elé került a listán.