Lehetséges változatok a vers címére:
A Sikoly
ha L. K.-nak (is)
de
Az út vége
tulajdonképpen pedig:
Még mindig csak egy jó cím nélkül
és ha cím nélkül, akkor
Cím nélkül
avagy
Carol
ha H. Gy.-nek (is)
s még
Ajándék
ha Katinak
…
Búcsúszó
ha nem neki
vagy akár
Kövületek balladája
ha akarom
magam sem tudom
A pornográfia diszkrét bája
ha parafrazálunk
végül pedig
Az őszi szánás apró titkai
…meg miegymás…
Ajánlás:
Jobb lesz némán hagyni, hogy kinek…
Mottók helyett, s akár:
„Ne kötődj velem, Sátán, ne kötődj,
Láng-villád mindent fölkavar,
Hát igenis, igenis, igenis,
Csúf és borus csak az az életemben,
Ami magyar.”
(Ady Endre)
„– Mi lehet ebben a ládában? – kérdezte Marika. – Olyan nehéz, hogy fel sem tudom emelni!
– Csak csöndben – szólt halkan Palkó –, ebben van a szörnyű Fekete Kalóz kincse. Kettőszáz nyolcvan aranypénz van benne, belülről csokoládé. Ássuk el gyorsan, hadd keresse Rózsa és Béla.
– Ha ez csak játék, akkor ne ássuk nagyon mélyre. Elég, ha befödjük ággal és levéllel.
– Nézd, már jönnek is… Szia! Jöjjetek, nézzétek meg a házunkat!”
(Marcel Marlier – Jung Károly fordítása)
„Oficir koji je jahao na čelu konjičkog odreda okrete se svom pratiocu.
– Ako se ne varam, uskoro ćemo biti u Daglasu, zar ne?
Upitani, koji je bio odeven u izvidničko ruho od jelenske kože, klimnu glavom.
– Još samo nekoliko milja, poručniče Klife, i naše putovanje je okončano.”
(J. Stranger)
„nyulam téged nem szeretni hogy is lehet
pásztora vagyok kényes nyúlfüleknek
gyere be gyere be”
(Ladik Katalin)
„– Hogy a te trippereddel kaptam be a legyet, ne is tagadd, te szemétbánya, te mosladék, ne is tagadd! Hogy tőled kaptam!
– Éntőlem? Igen?!
– Igenis-hogy-igen! Ne hidd, hogy békülni jöttem, te utolsó, de amilyen marha-jó szívem van, még kitelnék tőlem. Mert hogy tőled van ez az enyém, amit továbbpasszoltál nekem, az fix!”
(Határ Győző)
„Ismételten felszólítom Medve Sándor színészt, hogy adja meg 200 DEM tartozását. Karna Margit…”
(Magyar Szó – apróhirdetések)
mikor útra kelsz
még ha kedved szegve is – bár
hol kvázi várnak rád
de most már végre nem oda
s a Zmaj Jovinán megállnál
régi dallamok hol visszacsengenek
a cigarettafüstös bűzös szövegek
hogy csak rugdalnád ott alant
hol régi álmokba fúrnád
kócos göndörített hajad
mások kiélt, kiaknázott, kibányászott
poros álmaiba mint a strucc
s létezésed más formájába transzformál-
ni hiábavalóságán
mint holmi foszlányokból építkezve
eluralkodik rajtad a sportszellem
csak a sportszerűség várat még
magára
az önmagába zárkózás riadt mosolyán
nagy példákat ideálokat idézni
női ölekbe süppedve
(mert ahogy csak a kezünk vétlen
összeért ahogy könyökölve olvastunk
ott egymás mellett
máris éreztem hogy elönt a meleg
– csak szemérmeskedés nélkül
ha lehet –
s a faszom az égre meredt)
a kardként, ekeként összeakadt
élesre font szőrszálak
nyesve
szinte fogva tartva egymást
egymásat
az egyházat
hogy rohanva minduntalan
beleveszni
pörkölt homlok
csípős darázs
mostanság már nem szívesen emlékezek
rád
fúlásodra
a fulladásra
ahogy belefulladtál
itt, talán éppen azok a fák
s egyre gyakoribb a pipacs is
hol először
megszagoltam a marijuanát
mikor azt mondták
fél lábbal már a sírban zötyög
még az emlékeket
a teóriákat gyártották
a napi ezredik cigarettádhoz
a zsilet a karodba mart
s éleződött benned már a gyűlölet
kit, hol, mikor, mégis miért basztál
mert lassan csak – B A R Á T O M
lassan a testtel
vénségedre megöregszel
míg a vaku villan
(röptében is kinyitottam)
neveket sorjáztam sorban
szárított békaporban
emancipált korban emancipált politika
elbukok végre poraikban
angazsáltan döglök meg én is
angazsáltan döglök beléjük
habár a gyomrom is kavarog tőle
már a gondolatától is
és csak ülök és hallgatok
ezernyi papír okmány bélyeg
kivonat bizonyítvány
koholmány
vény
faszfej brigádok
ha a köldöködbe hágok
csak úgy nézlek, csak annak látlak
mint a vakok
tapintva – ha akarod
s elöntenek nedveid
eltömülnek pórusaim tőle
az orrom is bedugul
a vérem megkövül
a bömbölő hangyák dolgos kis serege
kis dolgos serege vájkál a belembe’
ahogy a kövezetre telepszem
ez a patak (az én világom)
szekrényem a hátizsák
a Hold itt az éjjeli lámpa
ha kell a hajnalcsillagot is megmutatom
a holdudvarban ha akarod
a kényelmes franciaágy
a hálózsák
mert az egész nem más – színtiszta hazugság
dalolva
holvolt-holnemvolt lakodalmak
szunyogos halovány öröme
a himlős kiütéses harisnya
kiütéses győzelme
gyávaságom pillére
(bújva)
(súgva)
(búgva)
jegesmedvékkel álmodom
hol a Nap resre süti nyakad
égeti fel a hátad a jégen
napozni ha kifekszel
holmi ózonréteg holmi fák
holott életed csak egy piszkozat
hol rádtör mint dühödt hadsereg
pusztító békegalambok öblös, állhatag csókja
most újra láthatod
hová vezet ha átadod
szabadot mutatsz – zöldre váltasz
mikorra POFOZZATOK
valami ocsmány pofázatok
a seggébe markolsz minta nő lenne
megcsöcsörészed
káromkodni volna kedve’
káromolni
szidni s a picsába küldöd
de ő csak tovább mosolyog
karol ölel ragaszt ravaszt
füttyszóval
mint a szarszagú kölni
lábszagú dezodor izzadtságszagú szájspré
mint az új divat
add a karod
(hol megvakarod)
a pinaízű kóla
az istállóban nem nehéz szarba lépni
Oh, Carol!
hisz többé nem divat
nem hiszem el a saját szavaimat
anyádat csak néha látod
akkor is csak a buszból integet
a ZMAJ-traktor felszántja a helyi
a népi színeket
hosszú lábakat masszává darál
s a szemeteszsák köszöni meg hitedet
még mindig nem hazudtam eleget
tudtam előre mit fog majd mondani
a vének közönyös fölénye
aprópénzre váltja a lényeget
(ne éljetek
untig elég hogy féljetek!)
Zsófi-némberek
poros elcsépelet véletlenek
porosak elcsépeltek és vétlenek
(vagytok?)
az oltár előtt egy használt tamponra léptek
és bérlitek a putrikat
divatjamúlt kőtáblák helyett
parancsolataitokat pléhre festitek
(számrendszerekbe kódolva)
így legalább megeszi a rozsda
családi ebédre érkezett
a medve kezében a két téglán
elvész az élvezet
a komputernek a biztosíték is megteszi
a perverz fák egymásba hajlanak
bigám bűzölgő hálóingek
néha vörös rózsát is festhetnek
pofázatnak nem rossz
álarcnak kevély
(ezek benzinbűzt finganak)
itt állt ő is
várta a rácsokat
nem tudta, nem akarta
– nem álmodott árkokat
nem is leste az ablakból a párokat
pedig az ő ablaka alatt
is összemarták egyszer a szúnyogok
a seggemet
de azt legfeljebb alulról ha láthatta volna
a mellét is horpasztva hordta
rá kellett tapadni
s olyan is megesett, hogy ő tapasztotta rá
hermetikusan tenyerem
aztán ahogy beleunt
– most egy kicsit a Robit szopom
zúgta
Jóska Pista Laci Berci Gyurka…
a sohasem mosott hatalmas bársonyfüggöny
lógó súlya alatt
az ajtóra hajolva – a lépcsőre
(belebújna egy kémcsőbe)
((vásár lesz holnap))
nem tudtam előre
és lebeszélni már nem lehet
hallottam hogy említett engemet
hol kifut a lejegyzett salak
téged keres a béna gondolat
az a csecsemő – mondjuk
az, amelyik félbe maradt
hány álmatlan éjszakád tárgya volt
drága vagy fiacskám
sokba kerülsz – zengett
amint kikapartad
pedig egy felmosórongy is megtette volna
ha van még
ha van még mondjuk
az a negyvennyolc óra
a zuhany alatt
király mellett azt hitted királynő
leszesz
lehetsz
zenémmel öntöztelek
a barna virágszál
nem hervadt csak épp ilyen a színe
mint a hajad
oly szőke tán
vajh! máris vége van
az ismerős lezáró mozdulat
(kikísérő mosolyok)
olcsón adtad
nos…
olcsón adtad
magadat
egy svábborgarat tapostam agyon
pusztulok kipusztulok innen
igen és azt hittem
csak elugrottunk
s betoppantál aztán
szolídan egyszerűen nyafkán
nedveket ontva
megszédít az őrület
megláttad bennem az idegent
friss vér voltál magad
egy elbaszott nap éjszakáján
(s hej még ha legalább átbaszott
keresztül s kasul volna…)
színarany patakokat égetett
a forró kávé nyelvemen
mely ott végződött valahol
egészen a torkodig értem
