Lemondott posztjáról Carmen Montón spanyol egészségügyi miniszter, miután szabálytalanságok merültek fel jogi diplomájának megszerzése körül, írja az MTI.

A szocialista politikus kedden késő este jelentette be távozását, két nappal azután, hogy az eldiaro.es internetes lap megírta: a miniszter 2011-ben három hónappal a határidő lejárta után iratkozott be a János Károly király Egyetem képzésére, nem vett részt az órákon, és már a végzése után, utólag módosítottak osztályzatain.

A La Sexta országos kereskedelmi televízió kedden plágiumgyanúról is beszámolt a miniszter diplomamunkájával kapcsolatban.

„Nem követtem el semmilyen szabálytalanságot” – jelentette ki Carmen Montón, aláhúzva, hogy azért távozik posztjáról, hogy az ügy ne befolyásolja a kormány megítélését.

Néhány órával a bejelentés előtt Pedro Sánchez kormányfő kiállt a miniszter mellett, és méltatta eddigi munkáját. A lemondás után Twitter-üzenetet tett közzé, amelyben bátornak nevezte Carmen Montón döntését.

Az új egészségügyi tárcavezető, María Luisa Carcedo szerdán teszi le hivatali esküjét.

Carmen Montón a második miniszter, aki távozik a június elején megalakult szocialista spanyol kormányból.