India alelnökét, Venkaiah Naidut fogadta szombaton Belgrádban Szerbia államfője, tudósít a Pannon RTV.

Aleksandar Vučić hangsúlyozta, javítani fogják a két ország közötti politikai és gazdasági kapcsolatokat. India alelnöke pedig arról beszélt, hogy az ázsiai állam támogatja Szerbia területi integritását. A szerb fővárosban egy gazdasági fórumot is szerveztek a látogatás idejére.

Ünnepélyes fogadással készültek az illetékesek a Szerbia Palota előtt, majd az indiai alelnök és Aleksandar Vučić négyszemközti tárgyalásokat folytatott, majd a két ország küldöttsége találkozott. A szerb államfő elmondta: sokat várnak az indiai befektetőktől, különösen az informatikai szektorban. „Széleskörű együttműködésünk van a mezőgazdaságban és a gyógyszerészetben. Ma többek között a generikus gyógyszerekről is beszéltünk. Sokat várunk az indai befektetőktől, különösen a szoftverfejlesztés és a digitalizáció terén, valamint Szerbia további iparosítása terén. Biztos vagyok abban, hogy a mi befektetőink a saját további fejlődésük és sikereik érdekében, a jövőben még jobban érdeklődnek majd az indiai befektetések iránt” – hangsúlyozta Vučić.

India alelnöke, aki első alkalommal jár hivatalos úton Európában elmondta: a két állam kapcsolata a bizalomra és a megértésre épül. Venkaiah Naidu látogatása különös jelentőséggel bír, hiszen a két ország diplomáciai kapcsolatai 70 éves múltra tekintenek vissza. „India tényleg egy közeli együttműködést szeretne, illetve tovább erősítené a történelmi baráti kapcsolatot Szerbiával és az állam népével. Biztosítottam az elnököt arról, hogy India továbbra is támogatja Szerbia területi integritását és függetlenségét. Semmi kétség sincs az álláspontunk felől.” – nyilatkozta Venkaiah Naidut, indiai alelnök.

A nap folyamán többféle együttműködési szerződést írtak alá az indiai és a szerb kormány tagjai. Szerbia és India között 2018 első félévében több mint 97 millió dollár értékű árucsere forgalom valósult meg. Szerbiából leginkább cigarettát, légkondicionáló berendezéseket és különböző műanyag tömlőket és csöveket szállítottak Indiába. Az ázsiai országból pedig elsősorban alumínium és különböző élelmiszer-ipari termékek érkeztek Szerbiába.

Nyitókép: Dimitrije Goll / Tanjug