Aleksandar Vučić államfő vasárnaptól szerdáig népes küldöttség élén többnapos látogatáson Kínában tartózkodik, tudósít az RTV.

Vučić jelen lesz annak az értekezletnek a megnyitóján, amelyet a Világgazdasági Fórum szervez, és amelyet nyári Davosnak is neveznek. Ez lesz az eddigi legnagyobb ilyen szaktanácskozás. 100 országból legalább kétezren vesznek részt rajta. A fenntartható fejlődés témakörét vitatják meg számos szempontból. A konferencia célja, hogy serkentse a világméretű innovációt és a globális kihívások kezelését.

Vučić államfő ötödik alkalommal találkozik kínai hivatali kollégájával, Hszi Csin-ping elnökkel. Véleményt cserél Li Kocsiang kormányfővel és több cég képviselőivel is. A két delegáció tagjai várhatóan 10 megállapodást írnak alá, összesen három milliárd dollár értékben. Ezek infrastrukturális, közlekedési, mezőgazdasági, ipari és információs-kommunikációs projektumokra vonatkoznak, beleértve a nagybecskereki gumiabroncsgyár kiépítéséről, valamint a bori bányaipari medence privatizálásáról szólót.

A tervek szerint a nagybecskereki beruházás csaknem egymilliárd dollár értékű lesz. Mintegy 1500 új munkahelyet biztosít az itteni polgároknak. A bori bányászati-kohászati medence megvásárlására kiírt versenypályázat győztese egy kínai cég, amely egymilliárd 200 millió dollár befektetést ígért, és a bori vállalat 200 millió dolláros adósságának törlesztését is vállalja. Aleksandar Vučić államfő és Aleksandar Antić szakminiszter szerint a kínai beruházás fellendítené Kelet-Szerbiát, és hozzájárulna az ország bruttó hazai termékének növeléséhez.

Nyitókép: Tanjug