A világszervezetben jelenleg tárgyalt átfogó migrációs paktum elfogadása a lehető legrosszabb lépés, amelyet az ENSZ tehet a migráció kihívásának kezelésére, mert veszélyes folyamatokat, további elvándorlási hullámokat indít meg – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló, csúcsszintű ülésszakán felszólalva közép-európai idő szerint szombat hajnalban, tudatja az MTI.

A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány nem támogatja a tervezetet, mert az szembemegy a magyar érdekekkel.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy a migráció súlyos biztonsági kockázatokat hordoz magában világszerte, számos ország stabilitását megrendítette, és súlyos politikai vitákhoz vezetett. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi erőfeszítéseknek a bevándorlási hullám megállítására kell összpontosítaniuk, nem pedig a bátorítására, és a nemzetközi szervezeteknek világossá kell tenniük, hogy a migráció nem alapvető emberi jog, szemben a jelenlegi gyakorlatukkal, amely ennek az ellenkezőjét sugallja.

Fotó: Loey Felipe