Ötszáz rab, vagyis háromszáz elítélt és kétszáz előzetes fogságát töltő fér majd el abban a pancsovai börtönben, amely ma nyílik meg.

Az új börtön az egyik legmodernbebb lesz az országban, két éven keresztül épült, az európai uniós előírásoknak pedig teljes egészében eleget tesz. A 24 ezer négyzetméteren elterülő komplexum összesen tíz épületből áll és annak megépítését az Európa Tanács Fejlesztési Bankja támogatta, a beruházásban azonban a szerb fél is részt vesz.

Az épületet több száz kamera figyeli, a bútorzatot pedig a požarevaci, mitrovicai, valjevoi és niši börtönök „lakói” készítették el, akik ezt megelőzően részt vettek a fém- és famegmunkáló képzésen, amelyeket a börtönök szerveztek.

 

Fotó: telegraf.rs