Állandóan csörög a telefonja és a mobilján is megtalálják a mindenféle árut értékesítő vállalatok? Hogyan védjük meg magunkat és tehetnek-e valamit az illetékesek ezekkel a vállalatokkal?

A Prva TV műsorában, Mirjana Damjanović, a kereskedelmi, telekommunikációs és idegenforgalmi minisztérium illetékes felügyelőségének képviselője elmondta, a telefonos kapcsolatfelvétel megengedett.

Amennyiben megadta a telefonszámát valakinek, bárhol, valamilyen törzsvásárlói kártya elkészítésekor, akkor ne csodálkozzon, ha felhívják. De Ön, bármikor mondhatja az adott cégnek, hogy ne hívják többet. Amennyiben pedig továbbra is felveszik Önnel a kapcsolatot, akkor ez már számíthat zaklatásnak és a kereskedelmi felügyelőség ebben az esetben eljárást indíthat. Az illetékes azonban hozzátette, hogy a tavalyi év folyamán mindössze tíz esetben tettek panaszt az ilyen telefonhívásokra.

A kereskedelmi minisztérium honlapján megtalálható az a banner, amelyen keresztül átadható a kérvény.

A telefonos népszerűsítők egyébként a legtöbb alkalommal a nyugdíjasokat, vagyis az idősebb generációt célozzák meg.

Az illetékes kiemelte, a kereskedők sokszor elfelejtik elmondani, hogy a fogyasztónak joga van 14 napon belül visszavinni, amit vásárolt, vagyis meggondolnia magát, amennyiben nem elégedett a termékkel.

Damjanović azt is hozzátette, hogy a kereskedőket szankcionálják is, amennyiben nem hajlandóak visszacserélni a terméket, vagy nem tesznek eleget a törvényes előírásoknak, a büntetés összege pedig elérheti a 200.000 dinárt.