úgy csomósodik meg a nyirok a bőröm alatt
ahogy az ütőér veri a ritmusát
a szamárlétra harmadik fokán kuksolva
ebben a hirtelen jött homályban
holmi szél, viharos erejű
sodorta fölibénk a felhőt,
aranyozott szavakat körmöltünk épp
ezernyi színbe kódolva érzéseink
az érzelmek feltárulkozásában
azt a reményvesztettséget
azt a tetten érhetőt, azt a tapinthatót,
amit még otthonról hurcoltunk magunkkal,
mint értékálló portékát
szavak és árajánlatok záporoztak,
hullott vissza fejünkre minden terhelő tétel,
mint a zokszó,
patakzott vállunkon a víz
