Felhív az egyik szomszéd, akinek én építettem (valójában átépítettem, illetve részben újraépítettem – de ne ragozzuk) a hőpumpáját. Igazából semmi panasza, csak időpontot akart egyeztetni, mivel mondtam neki, hogy mielőtt megkezdi a fűtésszezont, szóljon, majd elugrok egy 10-15 percre gyorsan átellenőrizni a dolgokat (álltában nem szorult-e meg a keringető pumpa, nem ragadt-e be az áramláskapcsoló stb. stb., egy csomó apróság rúghatja tökön a fűtést, jobb átvizsgálni, mielőtt egyik bigyó apró hibája miatt elvirágozna valami méregdrága alkatrész). Ekkor meg ekkor jó lesz, ha megyek? Jó lesz.

Na de ha már úgyis vonalban vagyunk, nem nézném-e meg a szomszédja hűtőjét, mert nem hűt rendesen. Mondom, bocs, de totál semmi időm nincs, tele vagyok nagyobb melókkal (meg késésben is vagyok velük, mert mindig van valami gond – az egyik alkatrész tíz napja késik, a másik meló egy másik mester késése miatt akadt meg), közben a műhelyembe is alig lehet már bemenni a sok döglött, javításra váró géptől, úgyhogy kösz a bizalmat, de hívjanak mást.

No, pár nap múlva el is ugrottam az emberhez, átnéztem a fűtésrendszerét, egy apró hibát el is hárítottam (pár eurós alkatrész volt, nem is kértem érte pénz, végülis még garancia alatt van, de ő azért adott két láda gyönyörű szép almát, úgyhogy mindenki boldog). Egyszer csak megjelenik az ominózus szomszéd. Hogy ha már úgyis itt vagyok, nézzem meg a hűtőjét.

Sose értettem az emberekben ezt a „csak megnézni” dolgot. Mit hisznek? Hogy a mestereknek röntgenszemük van? Pláne mikor összetettebb dolgokról van szó, például egy autóról. Nyaggatják az autószerelőt, hogy „csak nézzen rá” (ez általában annak a szinonimája, hogy „jó lenne, ha megmondanád INGYEN, mi a baja, hogy aztán én majd guglizás után a legolcsóbb helyen megvegyem hozzá az alkatrészt, és az Ócsó Jánossal kicseréltessem”). Mi, szakik, (verovali ili ne) pontosan ugyanazt látjuk a szemünkkel (ha „csak ránézünk”), mint a kedves kuncsaft: egy gépet/készüléket, ami vagy működik, vagy nem.

Visszatérve: nem lehetett kislisszolni a szituációból, meg persze megsérteni sem akartam az embert. Hát nézzük. Így ránézésre tényleg nem hűt túl jól. Tapintásra a kompresszor túl forró: ez utalhat gázhiányra, tehát hűtőközegszivárgásra, vagy a kompresszor ún. teljesítményhibájára (amikor bypasszol a kimenet a bemenettel, vagy csak simán ki van kopva), illetve a kettő kombinációja is lehetséges (a gázhiány miatt lett teljesítményhibás a kompresszor), és akkor a részleges szárítószűrődugulást vagy részleges kapillárdugulást még nem is említettem (és ez még csak egy mezei hűtőláda, alig pár alkatrészből áll az egész kóceráj). Ezt ennél pontosabban sajnos nem lehet két perc alatt megállapítani, kicsit összetettebb a dolog, igazából nagyon könnyen el lehet vele cseszni úgy pár órát, hogy a végén kiderül, nem érdemes javítani, és közben még anyagot is elpazaroltunk rá. Már persze ha komolyan vesszük, amit csinálunk, és tényleg halálpontos diagnózist akarunk felállítani.

Jó, mikor bírnám csinálni? Ööö, hát nem tudom, említette-e a kedves szomszédja, hogy abszolúte nem érek rá, ezért is mondtam a telefonban neki, hogy nem vállalom, úgyhogy nem igazán tudok erre mit mondani, de leginkább semmikor. De hát miért olyan nehéz megállapítani, hogy pontosan mi a baja?

Hát azért, drága barátom, mert a pontos diagnózishoz többek között (nyomás)méréseket kell végeznem, de ezen a készüléken (meg amúgy egyetlen másik háztartási hűtőgépen se) gyárilag nincs szervízcsatlakozó, amire rá tudnám kapcsolni a műszeremet. Tehát először szervízcsatlakozót kell rászerelnem, de azt csak úgy lehet, ha kiengedem a gépből a meglevő gázt (és ennek során nincs lehetőségem megmérni, hogy mennyi gázt engedtem ki, tehát azt se tudom ekkor még megmondani, hogy a gyári mennyiséghez képest hiányzik-e belőle valamennyi), utána jól kivákuumozom (relatíve környezetbarát gázzal van töltve, ami ugyan az ózont nem cseszi szét, de cserébe igencsak robbanékony, úgyhogy ezt a részt célszerű nem elkapkodni), és csak ez után tudom lánggal ráforrasztani a szervízcsatlakozót a megfelelő rézcsőre, de ha már úgyis ki lett engedve a gáz, és bizonytalan, hogy nem részleges szűrődugulás-e a probléma, akkor célszerű most kicserélni a szárítószűrőt, hogy később ne kelljen emiatt esetleg újra kiengedni a gázt, újravákuumozni, tralalala, na és ez után fel kell nyomni nitrogénnel próbanyomásra, és jó lenne legalább 24 órát át benne hagyni, hogy utána relatív biztonsággal állapíthassam meg, hogy nem szivárgásból ered-e az egész cirkusz.

Amit csak eddig elsoroltam (idő + anyag), az húsz euró, és még csak ott tartunk, hogy elkezdtem a jószágot diagnosztizálni. Majd csak ezek után fog kiderülni, hogy valójában mi baja.

Jó,  de mikor bírnám én ezt ott náluk (egy olyan sötét spájzban, amihez képest a metróalagútban sétáló szerecsen szájában a negro cukorka igazi atomvillanás) megcsinálni (legjobb lenne tegnap). Nem szeretem magam ismételni, de néha muszáj: mondom, nincs ilyesmire időm.

Ehhez egy csomó cuccot eleve el kellene ide hoznom, órákat töltenék el vele (mivel a helyszínen nem tudok párhuzamosan mást csinálni, amíg például a vákuumpumpa dolgozik, csak üldögélni tudok mellette), és az magának nagyon nem fogja megérni, ha én felszámolok fél napot (és még azon felül lesz majd a javítás meg az alkatrész(ek) ára stb.). Úgyhogy ha minden áron velem akarja csináltatni, akkor hozza el, és amikor két meló között lesz egy fél óra luftom, akkor belekezdek, például megcsinálom a próbanyomást, másnap rámérek, aztán ha tartja a nyomást, akkor betöltöm a megfelelő gázzal, letesztelem a kompresszort, stb. Eszed, nem eszed, ez van.

Jó, majd elhozza. Ez pénteken volt, ő meg szombat este kezdett el telefonálgatni, de azt kinyomtam, mert szombat este elég idegesen reagálok, ha meló miatt hívogatnak (és mégis minden kicseszett szombaton meg vasárnap hívogatnak – úgy vannak vele, hogy akkor biztos épp szabad vagyok, pihenni meg amúgy is ráérek a másvilágon). Hívott vasárnap is, azt is kinyomtam. Hétfő reggel felhívtam, hogy tessék, miért keresett. Hát elhozná a hűtőt. Mondom, akkor igyekezzen, 15 perc múlva megyek itthonról, terepen leszek egész nap. Jó, itt lesz ő 10 perc múlva. Ott is volt. Betettük a beteget a műhelybe. Mégis mikor lesz kész? (Basszus, én tényleg a falnak beszélek állandóan?) Nem tudom, majd ha lesz időm, akkor foglalkozok vele, de most rohannom kell.

Másnap már hívott is, de egyből kinyomtam. Ilyenkor az emberek mégis mit hisznek? Hogy hirtelen baromi sok időm lett, és már meg is javítottam a kütyüt (éjszaka, mert nem bírtam aludni, hiszen túlságosan kipihent vagyok), csak épp ELFELEJTETTEM a tulajnak szólni? Úgyis az lesz az első, hogy ha eljut valamilyen státuszig a cucc, hogy felhívom. Megmondom, hogy ez meg ez a baja, ennyibe meg ennyibe kerülne a javítása, csináljam vagy inkább vesz másikat.

Eleve nem akartam vállalni, akkor meg mit sürget? Vigye a vackát, ahova akarja, nekem csak nyűg, sok idő elmegy vele, rendes pénzt nem lehet érte kérni, mert az egész nem ér egy guriga taknyot, ráadásul olyan melóktól veszi el az időmet, amiket ötször jobban meg lehet fizettetni (azért, mert spéci javítások, kevesen értenek hozzá, stb.).

Este visszahívtam, hogy próbáljon meg megnyugodni. Nem árt ha tudja, hogy amióta elhozta hozzám ezt a hűtőt, azóta én még csak aludni voltam otthon, az összes többi időmet terepen töltöttem, most is vezetek éppen, de szerencsére hazafelé megyek, mert már este fél kilenc van. Szólni fogok, hogy mi van, nyugi.

ACC márkájú kompresszor

Úgyhogy tegnap este kilenckor nekiálltam a műhelyben lediagnosztizálni ezt a szemetet, csak hogy ma tudjak neki valamit mondani. Mára biztossá vált, hogy a kompresszor teljesítményhibás. ACC márkájú, ami a legeslegutolsó kínai szar, amit a hátán hordott ez a föld. Egy ipari hulladék, többet érne, ha a rezet meg a vasat (amiből készül) inkább nyersanyagként árusítanák, nem pedig késztermékként. Egy ilyen kompresszor újonnan majd’ 60 euróba kerül (10-et se ér szerintem, de ez mellékes). Eddig 20 eurónyi idő meg anyag lett elköltve rá, plusz a kompresszor cseréjét meg az újbóli gáztöltést se a betegbiztosító fogja fizetni sajna, úgyhogy egy 100-as körül tapogat a végösszeg. Ha vennénk bele rendes kompresszort, mondjuk egy Danfosst, az még drágább lenne.

És most itt a nagy dilemma. Megmondjam-e az igazat a kuncsaftnak, és ha ne adj’ isten a javítás mellett dönt, akkor még egye az idegeimet pár napig a sürgető telefonhívásaival, vagy mondjam azt neki, hogy nem javítható, mehet a kukába?

Egyáltalán érdemes-e bármit is elkezdeni javítani a mai, papírból készült berendezések közül, ha előre sejthető, hogy a munkadíjból jó esetben az üzemanyag fog csak kijönni, meg esetleg egy burek, de hogy anyagi előremozdulás nem lesz belőle, az hóttziher, pedig a szakértelem meg a szerszám ugyanúgy kell hozzá, mint a nagy melókhoz. Viszont ha rendes órabért kérsz érte (hogy esetleg pluszban zárd a napot), akkor meg a kuncsaft kap szívbajt. Tegyem fel a pléhpofát, és mondjam, hogy bocsi, de 1000 eurónál olcsóbb gépekhez már nem nyúlok, mert nem éri meg?

És nem azért, mert játszom az urat, hanem mert sok esetben tényleg nem éri meg! Viszont ha minden háztartási készülékre rávágom, hogy vegyenek újat (enélkül is túl sok szemetet termelünk), akkor meg azt hiszik, hogy nem értek hozzá.

Közben meg pont az a baj, hogy de igen, értek hozzá, és látom, hogy mekkora halom szemetet önt rá az emberiségre az ipar, ráadásul drágán (mármint ahhoz képest drágán, amiből meg amennyiért készülnek a háztartási berendezések). És nem akarok senkit lehúzni, de közben azért nem bánnám, ha valamelyest kifizetődő is lenne, amit csinálok. Valahol talán ezt is meg lehet érteni.

Szóval régen minden jobb vó’t.

Vendégszerző: Stephen Bozhen