Kibámulunk a csomagokkal, motyókkal,
katonaládákkal agyontömött másodosztályú kocsi ablakán,
méregetjük a kukoricát, tarlót, a répát, amit
raktározni kell.
Piaci kofák, csupa fekete érdes szoknya,
parasztok túróval, krumpliszsákok, paszuly, paradicsomos kosarak,
krizantémok, heves viták, kukorica s hagyma, a zöldség-árak,
ületek, számítások, a só, a cukor ára.
Mi ketten, repedezett fehér szandálban, rövid nadrágban,
barna svájci sapkában lessük az állomást.
Szénaszag, mozdonygőz, kerékcsikorgás,
s hordárok kitépik kezünkből batyuink,
befödik bőröndökkel, kék csomagokkal,
alkudoznak, lökdösődnek,
a piacra, mondják nekik,
alig érezzük az aszfaltot a lábunk alatt.
Nagymama pultot foglal, óvatosan kirakják a huszonhárom megkopasztott,
lepecsételt sárga szárnyast.
Tesz melléjük két veder túrót, nagy fakanalat
döf a közepükbe, előveszi a csomagolópapírt,
bárdot, kést, a mérleget gerendára akasztja,
fehér (patikus) köpenyt ölt magára, csípőre rakja kezét.
Körben alma-, paprika-, káposzta- s hagymahalmok,
virágcsokrok, hölgysorok,
sálak, festékek, kalapok,
nagy fekete bőrpénztárcák,
urak, borsószemnyi kutyákkal.
Megbökjük egymást, kuncogunk, zsömlét eszünk túróval, sóval, étvágytalanul.
Egy kesztyűs hölgy szemet vet a nagyobbik kakasra,
billegeti tenyerében, habozik, felét levágjuk neki.
Elmegy, visszajön az aprólékért, mondja:
forró aszfaltra heveredve, átbámulunk a szoknyák között.
Király László fordítása
