A Szerbiai Katonai Szakszervezet közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a Katonai Orvosi Akadémián az alkalmazottak egy részét ideiglenes munkaszerződéssel alkalmazzák, elsősorban egészségügyi technikusokról, és kórházi személyzetről van szó, de a törvényt nem tartják tiszteletben, mondják.

A szerződéseket a szakszervezet szerint hat hónapra írják alá az alkalmazottak, amit követően újabb rövid távú szerződést kötnek velük, a munkájukért nem kapják meg a törvény által előírt minimálbért, egyes munkaórákat pedig nem is fizetik. Emellett a járulékokat sem fizetik rendszeresen.

— Ki szeretnénk emelni, hogy ezeknek az embereknek a szerződése 2018 augusztusában lejárt, és azóta is bejárnak a munkahelyükre, ahogyan azt eddig is tették, vagyis a gyakorlatban feketén dolgoznak, azóta egyetlen dinárt nem kaptak, vagyis tulajdonképpen az egzisztenciájuk van veszélyben – hangsúlyozza közleményében a szakszervezet vezetősége, akik még az év elején felhívták a védelmi miniszter figyelmét erre a gondra, azonban, mint kiemelik, szemet hunyt a probléma felett és továbbra is a fekete munkát népszerűsíti.