A művelődési és tájékoztatási minisztérium az idén is összesen mintegy négymilliárd dinárt biztosít a Szerbiai RTV-nek és a Vajdasági RTV-nek, tudta meg a Večernje novosti.

Az illetékes minisztérium egy törvénymódosítási javaslattal fordul majd a szerb kormányhoz, amelyből az következne, hogy a két médiumot az elkövetkező két évben az államkasszából finanszírozzák. A minisztérium arra számít, hogy erről a kormány már a soron következő ülésén döntést hoz.

A közszolgálati médiumokat az előfizetésből is támogatják, ami ebben a pillanatban 150 dinár havonta. A minisztérium szerint ez túl kevés pénz. Logikus lépés lenne, hogy az előfizetés összege 200 vagy 250 dinárra emelkedjen.

A tájékoztatási minisztérium  az idén pályázatokon keresztül további 275 millió dinárral támogatta a médiumokat, írja a Beta.