A szerb kormány új honlapja, amelyet a múlt héten mutattak be ünnepélyes keretek között, és amelyre elsősorban interaktivitása miatt büszke a megrendelő, 22.381.200 dinárba, vagyis csaknem 190.000 euróba került.

A Danas értesülései szerint a kidolgozó az Effecta solutions cég, amely az egyetlen jelentkező volt a versenypályázaton, amelyet a kormány illetékes irodája írt ki.

A honlap nem elsősorban azért készült, mert az előző elévült volna, hanem azért, mert megváltozott a kormány hozzáállása, mások az elvárások, és más kapcsolatot kíván fenntartani a szerbiai polgárokkal. A CRM rendszernek köszönhetően a polgárok feltehetik a kérdéseiket és választ is kapnak rá, áll a Danasnak eljuttatott közleményben.

A honlap egyébként a vakok és gyengénlátók számára is elérhető és olvasható. A versenypályázatot április 23-án írta ki a kormány, amely egyébként tartalmazta a kormány honlapjának és további három honlapnak a kidolgozását, valamint a CRM rendszer kidolgozását az egész kormány számára.

Fotó: screenshot