Az iskoláskor előtti intézmények dolgozóinak önálló szakszervezete követeli, hogy az óvodák dolgozóinak 15 százalékkal emeljék meg fizetéseiket. Amennyiben erre nem kerül sor, egy napos munkabeszüntetéssel, valamint a kormány épülete előtti tiltakozással próbálják elérni, hogy követelésüket teljesítse a kormány, tudósít az N1.

Ljiljana Kiković, az Önálló Szakszervezet elnöke azt mondta, hogy az iskoláskor előtti intézményekben dolgozókat diszkriminálták, hiszen a következő évi költségvetésben az óvodákban dolgozóknak 7 százalékos fizetésemelést irányoztak elő, míg az általános- és középiskolákban dolgozóknak 9 százalékkal emelik a bérüket. Kiemelte, nem szeretnék, hogy a gyermekek hátán csattanjon az ostor, mégis kénytelenek lesznek beszüntetni a munkát, amennyiben a minisztérium figyelmen kívül hagyja a követeléseiket.

— Nem fogunk sem kettő, sem hét százalékos emelésért sztrájkba kezdeni. Nem elég a kilenc százalékos emelés sem ahhoz, hogy legalább a piacra ki tudjunk menni, mondta a szakszervezet elnöke.

Az iskoláskor előtti intézményeknek nincs joguk a teljes munkabeszüntetésre, vagyis muszáj a minimális munkát biztosítaniuk, ami azt jelenti, hogy sztrájk esetén a legnagyobb óvodáknak nyitva kell tartaniuk, és minden alkalmazottnak ezekben az épületekben kell megjelennie.

Fotó: Pixabay, illusztráció