Zorana Mihajlović, építésügyi, infrastrukturális és közlekedésügyi miniszter ma bejelentette, kibővítik a bűnvádi feljelentéseket azokért a mulasztásokért, amelyeket a kivitelező az Ub-Lajkovac szakaszon vétett a 11-es közlekedési folyosó megépítésénél.

— Most már látszik, hogy ezt az autóutat konkrétan sárból építették. Mi egy évvel ezelőtt bűnvádi feljelentést tettünk minden felelősért, aki ennek a szakasznak a kiépítésén dolgozott, most ezt kibővítjük azok ellen is, akik a laboratóriumokban dolgoztak és jóváhagyták, hogy az anyag, amelyből az út épült, megfelelő minőségű. Bűnvádi feljelentést teszünk azok ellen is, akiket ennek a szakasznak a szakmai felügyeletével bíztak meg – mondta a miniszter az Insajdernek.

Ez a szakasz 12,5 kilométer hosszú, 100 millió dollárt fizettek érte, a kivitelezésről szóló szerződésnek végül 15 kiegészítése volt, míg a Grdelicai-szoroson zajló építkezés ugyanilyen hosszú útszakasz, mégis 20 millió dollárral kevesebbe kerül. A miniszter hozzátette, ez a szakasz példa arra, hogyan nem szabad dolgozni és hogy a felelősöknek ezt látniuk kell és felelniük kell érte.

Az Ub és Lajkovac közötti szakaszt a Planum és a Putevi Užice vállalatok építették, Milutin Mrkonjić volt illetékes miniszter mandátuma alatt, és szétesett, mielőtt használatba került volna.  A szakasz szanálását a kínai Shandong Hi-Speed Group és az azerbajdzsáni Azvirt nevű vállalatok konzorciuma építi most és a munkálatoknak november végéig be kellene fejeződnie.

Milutin Mrkonjić a Prva TV-nek elmondta, nem tudja mi a gond az említett szakasszal, és hogy 6,5 éve nem járt ott, majd hozzátette, amíg ő volt a miniszter, ezen az útszakaszon minden rendben volt.

Fotó: Insajder.net